APCSEL29

Szolgálat a szolgálók mögött

Megjelenés dátuma: 2010. július 21

Volt egy kis szabad kapacitásunk az elmúlt hetekben, és készítettünk öt új egyedi gyülekezeti honlapot. Ezzel együtt már hét, akár azonnal “elvihető” honlapunkat is fel tudjuk ajánlani! + A már így is meglehetősen túlméretezett kiegészítő bónusz csomagot megtoldottuk még négy szolgáltatással illetve oktatóanyaggal! Érdemes megnézni – ha a gyülekezetednek még nincs honlapja, online missziója, kérlek fontold meg ajánlatunkat!

Megjelenés dátuma: 2010. május 15

A héten Szlovákiában jártunk, az ottani magyar református lelkipásztorok hívtak meg egy tréningre az online misszióval kapcsolatosan. Nagyszerű élmény volt velük megismerkedni, és egyben nagy megtiszteltetés volt előttük beszélni…

Pár soros élménybeszámoló + az egyik előadás prezentációja – ha érdekel valakit!

Megjelenés dátuma: 2010. május 15

Alig telt el az első hónap, és már több mint kétszázan regisztráltak a MILYEN HONLAP KELL A GYÜLEKEZETNEK? című 10 napos minikurzusunkra – köszönjük! Kezdenek beérkezni az első válaszok a 9. napon lévő kérdőívünkre – az első 25 válasz eredményét (névtelenül természetesen) publikálom. Beszélgessünk róla!

A minikurzus még működik – lehet csatlakozni, ingyenes, és remélhetőleg hasznos is!

Megjelenés dátuma: 2010. február 23

Íme egy kb. nyolc perces videó a tavalyi tréningről!

A tréning 4 DVD-s oktatócsomagja, amely tartalmazza az összes előadás videó- és külön MP3-as hangfelvételét, valamint a bemutatott prezentációkat. MEGRENDELHETŐ INNEN!

Megjelenés dátuma: 2010. február 19

Már volt arról szó, hogy a mai, korszerű gyülekezeti honlapokat dinamikus tartalom jellemzi, folyamatos frissülés, és mindez személyes hangnemben, a saját egyéniségünket is beleadva, hogy legyen karaktere, stílusa, egyedisége a lapunknak. Ennek az egyik legfontosabb és egyben legpraktikusabb eszköze, ha a gyülekezeti honlapunkat összekötjük egy bloggal. Most szeretnék néhány tanácsot adni a blogolással kapcsolatosan: alapelveket, amelyek nélkül könnyen kifulladhat a blogunk, s vele együtt mind az olvasóink, mind mi magunk is. (…)