A gondolkodásunkat rágó férgeket bemutató minisorozatunk a végéhez ért. Ma egy általános kérdéssorral szeretném lezárni az elmúlt bő egy hétben tanultakat, amelyek segítenek meglátni, hogy valóban „férgesek” vagyunk-e?

Nézzük tehát a hat kérdést:

Az a meggyőződés vagy gondolkodási minta, szokás, ami meghatározza az érzéseimet, a döntéseimet és a tetteimet, az …

1. …tényeken alapszik-e? Objektív realitás-e? Más is így látja, mint én?

2. …védi, táplálja, építi, erősíti-e a lelkemet és a személyiségemet? Fizikailag, érzelmileg, lelkileg? Vagy rombolja?

3. …segít-e a céljaim elérésében, az életem növekedésében és kiteljesedésében – vagy gátol?

4. …távol tart-e a konfliktusoktól, vagy belevisz azokba? Építi-e a kapcsolataimat, vagy rombolja?

5. …konfliktusban vagy békességben tart téged önmagaddal? Táplálja vagy rombolja a lelki békédet, az érzelmi kiegyensúlyozottságodat? Felzaklat vagy megnyugtat? A megoldás felé irányít, vagy blokkolja a megoldás-keresést? – Ha állandóan a bűntudatban vergődsz, és belső konfliktusban vagy miatta önmagaddal, akkor nagy a baj!

6. …távol tart vagy közel visz Istenhez? A gyülekezethez, a testvérekhez? A meggyőződésed összhangban van-e a Biblia lelkületével (NEM egy-egy kiragadott igeverssel!!!!!) és Jézus Krisztus jellemével, életútjával, üzenetével?

Ha a hatból több válasz is igaz rád, az azt jelenti, hogy NEM RACIONÁLISAK a gondolkodási mintáid! „Féregtelenítésre” van szükséged!

NAGYON FONTOS: NEM az érzelmekről van itt szó – ahogyan eddig sem az érzéseinkről beszélgettünk! Az életünket nem irányíthatják az érzelmeink!

Könnyebb ezt úgy megérteni, hogy az érzelmeket amolyan szeneskocsinak képzeljük el egy gőzmozdony után, de a vontató, a kormány, és az erő a mozdonyban van – az pedig a gondolkodásunk! Ha az érzelmek irányítanak, az nagy baj, éretlenségre, aztán egy ponton és életkoron túl már komoly lelki betegségre utaló tünet! Egyszerűen nem élhetjük aszerint az életünket, hogy bal lábbal keltünk-e fel, ittunk-e kávét, a gyerek hogy viselkedett reggel… Komolyan gondolhatja valaki, hogy ezekhez lehet igazítani az életünket?!?!?!?! Mégis sokan így hoznak döntéseket emberek sorsáról vagy pénzek millióiról, így élik az életüket, és nem értik, miért vannak romok mindenütt!

Az érzelmeknek KÖVETNIE kell a gondolkodási mintáinkat, nem meghatározniuk a döntéseinket!

Normális esetben az érzések táplálják a helyes döntéseket, belülről gerjesztik a motivációinkat, szenvedélyessé tesznek bennünket, amivel leküzdhetünk minden akadályt, ami a célunk előtt tornyosul – de az irányítás mindig az elméjé!

És itt szeretnék visszatérni a kezdőigéhez is: életváltozás csakis az ELMÉNK, a gondolkodásunk megújítása által történhet meg! A megtérés nem egy érzelmes élmény (vagyis nem csupán az, és nem feltétlenül az), hanem egy gondolkodásmód-változás. De nem is csupán egy racionális, sikerorientált agytorna! Attól, hogy józanul gondolkodunk, nem leszünk hívők – ehhez a Jézus Krisztusban felkínált isteni kegyelem elfogadása, és a megtérés-újonnan születés kell. De attól, hogy hívők vagyunk, még kell józanul, racionálisan, helyesen gondolkodnunk, mert a Szentléleknek nem az a dolga, hogy helyettünk döntsön azokban a helyzetekben,amelyekben a felelősséget nem tolhatjuk át Istenre, és nekünk kell döntenünk!

Remélem volt haszna ennek a pár napnak.

Én nagyon sokat tanultam, miközben Tapolyai doktornő előadását hallgattam, és szeretném, ha minél többen felfedeznék a keresztény pszichológia tanulságait, hiszen a lelkünk is hozzánk tartozik, és nem csak imádkozni, gondolkozni is meg kell tanulnunk helyesen, ha Isten dicsőségére, magunk és embertársaink örömére szeretnénk élni!

A tipikus mondatai:

„te vagy a hibás! / ez vagy az a hibás!”

Ez az a féreg, amiről általában mindenkinek valaki más jut eszébe, hogy ez pont rá illik! :-)

Amikor valaki nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, szavaiért vagy tetteiért, akkor mindig találnia kell valakit, akire átháríthatja azt. A felelősség áthárítása ma népbetegség illetve korjelenség! A politikusainktól kezdve a munkatársainkon keresztül a gyerekeinkig szinte mindenütt találkozhatunk ezzel.

Lehet, hogy másokkal szemben nem kell igazolnom magam, mert nem derül ki a felelősség fel nem vállalása, de önmagam felé mindig bizonyítanom kell a vélt igazamat, mert a bűntudatom úgysem hagy nyugodni a lelkem mélyén! És ez rengeteg energiát szív el tőlem, ami akár meg is betegíthet! Áltatom magam egy hazug illúzióval, mert nem vállalok felelősséget a valóságért!

Korábban már láttuk: a ki nem engesztelt bűntudat következménye mindig a harag, amely vagy mások felé nyilvánul meg VÁDLÁSBAN és a BOSSZÚBAN, vagy önemésztéssé válik önvádak formájában.

A vádlás – mint lelki folyamat – nagyon érdekes. Mert hogyan is működik?

Adott egy szituáció, amelyben a felelősség azt jelenti, hogy ítéletet hozok a SAJÁT szerepemmel, tetteimmel kapcsolatban. Maga a szituáció az, amely engem MEGMÉR. Ha ez egészségesen működik – ezt nevezzük felelősségnek – akkor nincs félnivalóm, mert a folyamat konstruktív, pozitív „hangvételű” és előre mutató, megoldásközpontú. Ha hibáztam is, hiányosságaim lennének is, ez a „megmérettetés” alapvetően arra szolgál, hogy korrigáljak, pótoljak, javítsak – hiszen felelős vagyok, és ezt önként elismerem és vállalom.

Azonban amikor a felelősséget nem vállalom fel, akkor voltaképpen kibújok a „szerepemből”, és hirtelen a szituáció, a MEGMÉRŐ, elszámoltató helyébe lépek. Én leszek az, aki valaki vagy valami mást akarok megmérni, elszámoltatni, felelőssé tenni. Ítélkezni akarok, de már nem SAJÁT MAGAM FELETT, hanem valaki más felett. És mivel a lelkem mélyén pontosan tudom, hogy ez egy erőltetett, sőt, igazságtalan ítélkezés, az elfojtott bűntudat haragot termel, és az egész folyamatot beárnyékolja. Az előjel máris negatívvá válik, és már nem a konstruktív megoldás a cél, hanem a BÜNTETÉS.

A vádló ember büntetni akar. Nem véletlen, hogy a régi bibliafordításokban a vádlás nem az „ítélkezés” szinonímája, ami előjel nélküli fogalom, hanem a „kárhoztatása”, amely abszolút negatív! A kárhoztatás tulajdonképpen a rossz végeredmény, az elmarasztalás, a büntetés és a megaláztatás kívánása és akarása a másik számára! Miért?! Mert akkor a másiknak nincs ereje, kedve, ideje, lehetősége, hogy az én felelősségemet vizsgálja. És az adott szituáció, a „közvélemény” vagy a közönség megkapta a felelőst, a bűnbakot, tehát én „megmenekültem”.

A vádlás tehát egyfajta önvédelmi folyamat, túlélési technika – csak az a baj, hogy illegális, sőt, romboló, gonosz dolog. Nem véletlenül tanítja a Biblia azt sem, hogy a vádlás mindig a Sátán eszköztárába tartozik! Vagyis a keresztények nem vádaskodnak, mert a bennük élő Szentlélek nem vádol, nem kárhoztat! Ha ítél is, azt pozitívan, mentő és segítő szándékkal, konstruktívan és becsületesen teszi.

A másik agy probléma a vádlással:

A felelősség fel nem vállalása mindig lezárja a fejlődés útját! Az ilyen ember egy helyben toporog, nem halad semerre, és lelkileg megreked. Aki nem ismeri be a hibáját, a bűnét, és nem tér meg belőle, nem javítja ki a helytelen dolgokat a személyiségében, tetteiben, az nem fog változni – a változás megállása pedig mindig egyfajta halált jelent. Gondoljunk bele, az élet is pontosan ilyen: ha megáll a növekedés, akár sejtszinten, akár kapcsolati szinten, az a halál beálltát jelenti. A fejlődés útja a felelősség felvállalása, és a konstruktív hozzáállás.

Mivel sokat emlegetem ezt a fogalmat, szeretném meg is magyarázni egy mondatban: a konstruktív hozzáálláson én azt értem, hogy felelősséget vállalok, és a szükséges megoldás megtalálásában és megvalósításában is önként, tevékenyen és elszámoltatható módon részt is vállalok. Vagyis RÉSZESE AKAROK LENNI A MEGOLDÁSNAK, a győzelemnek! Ez a vádlás ellenszere is!

Még egyszer hadd figyelmeztesselek: a vádlás a Sátán eszköze. Jogosan kizárólag Isten ítélkezhet és ítél is felettünk. Egyedül Ő látja át az összes részletet, körülményt, a szívünk mélyen elrejtett motivációit – egyszerűen nekünk nincs sem lehetőségünk, sem jogunk egymás felett ítélkezni! A Biblia meg is tiltja! A vádló féreg nagyon ártalmas: elhiteti velünk, hogy istenként viselkedhetünk, és ha engedünk neki, akkor mi magunk fogjuk lerombolni a kapcsolatainkat, és ahelyett, hogy fejlődnénk, csak visszafejlődünk minden téren.

És csak egy megjegyzés a végére a mai kereszténységgel kapcsolatosan: alapvetően vádlóként, kárhoztatóként, negatív retorikával állunk hozzá a világhoz és az embertársainkhoz. Észre kellene venni végre, hogy talán éppen emiatt üresednek ki a templomaink, és lesznek egyre ridegebbek a gyülekezeteink. Ha a világ nem csak hallaná, hanem érezné is, hogy szeretjük őket, ha meg tudnánk győzni őket erről, talán lenne esélyünk elérni őket az evangéliummal is. De addig…?

„én tudom, mit gondolt… mit válaszolna… mit tenne…”

Talán hallottad már azt a nyuszikás viccet,amikor elromlik a fűnyírója (porszívója, mindegymije) és átmegy a medvéhez, hogy kölcsönkérje tőle az övét. Kilép az ajtaján, és elkezd morfondírozni: á, a medve úgyse adja oda… nem szokott az senkinek odaadni semmit… főleg nekem nem… a medve irigy kutya (medve)… nem törődik az senkivel a földön, csak magával… engem meg egyenesen utál… még a végén meg is ver… vagy végighúzza rajtam a fűnyírót… – és mire odaér a medve ajtajához, már annyira felhúzta magát, hogy csöngetés helyett csak belerúg egyet a medve ajtajába, és beordibál, hogy „nem is kell a fűnyíród, te irigy, gonosz medve…

Persze a vicc eredetiben kicsit durvább.

De a lényege ugyanaz, amit a gondolatolvasó féreg csinál velünk nap mint nap. Tönkreteszi a kapcsolatainkat, elrontja a kedvünket, dühít, hergel – csak mert a fülünkbe suttogja azt, amit a másik GONDOL.

Nem ismerős?

Amikor kitaláljuk a másik gondolatait:
- konfliktusokban: ÉN tudom, hogy te most mire gondolsz…
- ha munkahelyen sugdolóznak, akkor tuti rólunk van szó
- úgyis tudom, hogy kiakadna, letagadná, így vagy úgy válaszolna…
- minek mondjam neki, úgyis tudom, mit fog válaszolni…

Kitaláljuk a másik gondolatait.

Az egyik legdühítőbb és legigazságtalanabb magatartás annak a részéről, akit ez a féreg rág. Mert csak fordítsuk meg a szituációt: mit gondol magáról az, aki azt hiszi, hogy ismeri a gondolataimat?! Istennek képzeli magát?!

A gondolatolvasó féreg mindig a másik ellen hangol érzelmileg! Belevisz bennünket a negatív és ellenséges hangulatú képzelgések labirintusába, ahol minden rossz és romboló feltételezésnek utat engedünk, azokat elkezdjük továbbgondolni, ahelyett, hogy a racionális tényeket vennénk figyelembe! Arról a nagylelkűségről már nem is beszélve, hogy inkább a jót feltételezzük!

Amikor az ember azt képzeli – mert ez mindig önbecsapás, akkor is, ha tényleg „kitaláljuk” a másik gondolatait vagy reakcióit – szóval, amikor azt képzeli, hogy ő TUDJA – akkor valójában JOGOT FORMÁL arra, hogy a másik fejével gondolkozzon. És ez az, amire az embernek nincs joga! Mert ezzel átlépi a tisztelet határvonalát, és teljes mértékben értékteleníti és lenullázza a másikat.

Van valami, amiről a gondolatolvasó féreg nem hallott: és ez az ALÁZAT. Az alázatnak az a dimenziója, amely tiszteli és nagyra értékeli a másik embert, mint Isten egyedülálló teremtményét, akinek joga van gondolkodni, érezni, beszélni, úgy, ahogy azt ő, mint tőlünk különálló személy teheti. A gondolatolvasó féreg hihetetlenül gőgös és felsőbbrendű – de ha a gyökerét nézzük annak a pillanatnyi szóváltásnak, amiben ez a féreg megnyilvánul, akkor kiderül, hogy a mélyén a gonoszság van. Mert a gondolatolvasó féreg a másik helyett akar gondolkodni, dönteni, beszélni, és ezzel a másikat meg akarja semmisíteni – ha csak egy szóváltás erejéig is.

MIT LEHET TENNI?

Nagyon egyszerű, egymondatos választ fogok adni: hallgatni.

Vagyis meghallgatni a másikat, ahelyett, hogy helyette gondolkodnánk és beszélnénk. Ez a tisztelet első jele és megnyilvánulása a másik ember felé!

Soha nem elég az, ami van.

Nem tudunk hálásak lenni azért, amink van, amit elértünk, hanem mindig más vagy több kellene. Követeli, hogy másképpen legyenek a dolgok, mint ahogy vannak.

Bizonyos szempontból hasonlít a tökéletesség férgére, de azzal szemben a követelőző féreg NEGATÍV! (A tökéletesség férge optimista!)

Ami van, az nem jó! Vagyis ami van, az negatív!

Ez átitatja a egész személyiségét az ilyen embernek, a hozzáállása ideges és követelőző lesz, mert mindig arra összpontosít, ami NINCS, és nem arra, ami van! Azt szinte észre sem veszi, de az biztos, hogy abszolút nem értékeli.

Bizonyos szempontból az összes vizsgált gondolat féreg hasonlít egymásra, ugyanis mindegyiknek a munkája az, hogy a gondolataink, érzéseink, kapcsolataink előjelét a pozitívból átfordítsa a negatívba. És a követelőző féreg az egyik legagresszívabb az összes közül.

A mozgatórugója az elégedetlenség – és jó tudni, hogy az elégedetlenség következménye mindig a HARAG! Amikor a harag mások ellen irányul, akkor „hetero-agresszióról” beszélünk, amely dühkitörésekben, másokon való bosszúállásban nyilvánul meg. Ha pedig befelé, önmagam ellen, (auto-agresszió): akkor önpusztítás lesz belőle.

A követelőző féreg tehát az elégedetlenségünkből táplálkozik, és az egyik leggyakoribb tünete, hogy az elménket, a szívünket ott rágja a mélyben ez a féreg, a HÁLÁTLANSÁG.

Vagyis nincs „köszönöm”, vagy ha van, csak az orrunk alatt elmormolt szavakban. Hiányzik a hála őszinte öröme, és ennek az örömnek a megosztása másokkal.

Sajnos a mai világ nagyon önző, követelőző, hálátlan világ. A fogyasztói kultúra átitatja a lelkünket, és ha nem tudunk szerezni, akkor összegyűlik a harag, az agresszió, amit a gyerekek és a fiatalok agresszív számítógépes játékokban, a tinik és a huszonévesek a drogokba, bulikba és a szabad szexbe, a középkorúak pedig alkoholba, munkamániába vagy teljes apátiába fojtanak bele. És a követelőző féreg jelenlétével együttjáró életérzés a keserűség és a boldogtalanság.

Nem hiába mondja a Biblia: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel…” (1Timóteus 6,6)

Nyereség, jutalom, örömforrás az olyan élet és természet, amely mentes mindezektől. Sajnos a kegyesség önmagában nem elegendő – mert nagyon sok az önző, irigy és elégedetlen hívő ember is. A kegyesség – vagyis az Istennel közös újonnan született élet, PLUSZ a megelégedés, mint a mi helyes és pozitív hozzáállásunk az élethez és embertársainkhoz, csak ez lehet az alapja a boldogságunknak.

MIT LEHET TENNI?

A gondolkodásunk megújításához tudatosság és gyakorlás kell. A keresztények napi csendessége a naponkénti hálaadásnak is a kerete lehet. Vagyis ha emészt ez a féreg, szoktasd rá magad, hogy minden nap végén írd össze (igen, írásban, legalábbis eleinte mindenképpen!) az ÖSSZES jó dolgot, ami aznap történt veled! Mindent, aminek egy kicsit is tudtál örülni, vagy aminek örülhettél volna, ha akkor észreveszed, és jelentőséget tulajdonítasz neki! Majd adj hálát érte Istennek, és ha valakinek elfelejtetted megköszönni, akkor írd fel egy lapra, hogy másnak ez legyen az első dolgod: egy SMS-ben, mailben, élő szóban, egy kedves ajándékkal – de fejezd ki a háládat a környezeted felé is! Meglátod, ez a kis gondolkodásbeli szokás megváltoztathatja az egész életedet!

Tehát az első lépés, hogy tanuljunk meg hálát adni! Tanuljuk meg értékelni mindazt, ami már megvan! A hálaadásról sok igevers szól, például a Kolossé 2,7:

„Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.”

A második lépés, hogy a „kellene” helyett kezdjük el azt használni, hogy „szeretném”, vagy „jó lenne!”. És ne követelőzzünk, hanem fogadjuk el azt, amit kapunk, amire jutunk, a lehetőségeket.

A harmadik, hogy készüljünk fel arra, hogy nem úgy lesz, ahogy követeljük.

Így vagy úgy kellene lennie! – És ha nem lesz? Összedől a világ?! Dehogy dől!

Sokszor megbénít ez a követelőző elvárás, és azt hisszük, hogy az életünk múlik azon, amit elvárunk másoktól, a sorstól, az élettől, esetleg Istentől. És ha nem kapjuk meg?!

GYAKORLAT: szembesíteni kell az ilyen elvárással élő embert azzal, hogy mondja meg, fogalmazza meg konkrétan, mi fog történni, ha a követelései nem teljesednek be. Általában az derül ki, hogy semmi. Az élet menni fog tovább, mert teljesen magától értetődően kezelni tudja majd az úgy kialakult helyzetet is.

A követelőző férget racionális gondolkodással, és megelégedéssel illetve a hálaadással lehet kiírtani!

„…nem is igaz!”

Az értéktelenítő gondolkodás a pozitív visszajelzéseket, eseményeket, reakciókat, a dícséreteket negatívvá „varázsolja”.

Példák:
- de jól nézel ki…! – ja, egy kiló sminkkel nem csoda
- jó munkát végeztél..! – ja, de biztos lehetett volna jobb is
- úgy szeretlek, te vagy a legjobb anyuka…” – na mondd, mit akarsz!

Vagy kifelé, vagy magamnak befelé, megmagyarázom, hogy csak azért kapom a dicséretet, azért bíztat a másik, azért értékel, mert AKAR VALAMIT ÉRTE! Mert valami hátsó szándéka van, valamit el akar érni, manipulálni akar. És a dicséret feletti öröm és hála helyett máris tele van a fejem és a szívem rosszindulattal, kétségekkel, bizalmatlansággal, egy csomó negatív gondolattal és érzéssel.

Az értéktelenítő féreg rendszerint két dolgot tesz egyszerre:

1. értéktelenné teszi a másik pozitív, értékelő üzenetét. Vagyis értéktelenítem saját magamat a magam és a mások szemében egyaránt.

2. Ezen felül pedig, mivel nyíltan, vagy csak magamban, de meggyanúsítom a másikat, aki megdicsért, hogy nem is mond igazat, hazudik, manipulálni akar, hátsó szándékai vannak – és ezzel értékteleníti a másik embert is a szememben!

Tehát mindkét oldalon értéktelen embereket termel.

Az értéktelenítő féreg minden lehetőséget kihasznál, hogy negatív árnyékot vessen a pozitív dolgokra az életben! Mi nem lehetünk értékesek! Selejtek vagyunk! – ezt harsogja, és szisztematikusan rombolja az önértékelésünket, és a kapcsolatainkat is.

Sajnos ennek a féregnek van egy „továbbfejlesztett”, keresztény változata:

A SZENT ÉRTÉKTELENÍTŐ FÉREG

Ami azt suttogja a fülünkbe, néha igeversekbe csomagolva, hogy…

- Nem az én érdemem, egyedül Istené!

- Én senki vagyok, Isten az egyetlen, aki számít!

- Nem vagyok méltó erre a szolgálatra…

- Nekem ne köszönj semmit, Istennek köszönd meg!

- Én ezt nem is érdemlem meg… (persze azért elfogadjuk)

- A tudásom/képességem Isten nélkül semmit nem ér (Istennel természetesen a helyére kerül, de nem igaz, hogy totál értéktelen! Pont ebből fakad a hívők szellemi gőgje a „világiakkal” szemben, akiket csak azért tekintünk teljesen értékteleneknek, mert nem hívők! Ez hihetetlenül nagyképű, arrogáns, agresszív és teljességgel igazságtalan hozzáállás!)

Ez a keresztények férge. Valamiféle ál-alázatoskodás!

Nem az a szerénység, hogy értéktelen nulla vagyok! Hanem hogy nem tulajdonítok olyat magamnak, ami nem vagyok, és nem élek vissza az értékeimmel!

Jézus tökéletesen tisztában volt az értékeivel – de nem hivalkodott és nem élet vissza velük!

Ebben az állapotban örök sötétségben él az ember! Nincs hála, emiatt nincs öröm, emiatt nincs fény az életünkben. Egy életen át gyászoljuk a saját értéktelenségünket, hogy senkik vagyunk.

MI A MEGOLDÁS?

Ugyanaz, mint az összes ilyen gondolat-féregnél: a józan, becsületes, reális, tényekre alapozó gondolkodás. Ez nem fog másképpen menni, egyszerűen úrrá kell lennünk az elménken! Ez a bibliai alapelv is!

„…hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre…”
2Korintus 10,4-5

És ne feledjük: az okos istentisztelet a gondolkodásunkban való megújulás következménye, amit a saját „testünkben”, vagyis életünkben kell bemutatnunk!

„Mindig vagy soha, mindenki vagy senki, minden vagy semmi…”

Ugye ismerősek ezek a szavak… leggyakrabban veszekedések, viták során csúsznak ki a szánkon:

- te sosem hallgatsz rám…
- te mindig széthagyod a koszos cuccaid…
- rád soha nem lehet számítani…
- mindenki megmondta, hogy ilyen meg olyan vagy…
- nekem soha semmi nem sikerül…
- engem senki nem szeret…
- soha nem lesz igazi társam, mert minden fiú csak kihasznál…

Ezek a túlzásaink, amelyek eltorzítják a valóságot. hatalmasnak tűnő szavak, amelyek lehengerelnek, ledarálnak bennünket.

Miben áll az ereje?

Ha kielemezzük a működését, akkor azt látjuk, hogy ezek mögött a nagy szavak mögött egy óriásinak látszó negatív következmény áll, amely megrémít bennünket. Ha engem senki nem szeret, akkor mi vár rám?! A totális, teljes magány, egyetlen ember nélkül.

És a félelem hatalmasra nő, a frusztráció és a stressz megbénít, és előidézhet egy olyan káros viselkedésmintát, amely szélsőséges esetben akár önbeteljesítő jóslatként is működhet, és a végén én magam űzöm el a barátaimat a közelemből…

A nagyító féreg megint tipikusan hiány-féreg!

Egy hiányokra épülő, negatív előjelű gondolkodási mintát erősít meg bennünk.

Mit tesz ez a nagyító féreg?

Elveszi a reményt! A soha, semmi, sehol mellett nincs hely többé, nincsenek lehetőségek – ezek kizáró jellegű fogalmak. És az ilyen ember számára a remény súlytalanná, láthatatlanná válik.

A legfurcsább az egészben, hogy az emberek 99%-a (vagyis azok, akiket ez a féreg rág) a negatív dolgokat szokta felnagyítani. Magában is, és másokban is. Még véletlenül sem a jót, az értékeset, a pozitívat. Érthetetlen! Mint amikor azt mondjuk, hogy a félelem rossz dolog, és szeretjük a horrort, meg a thrillert…

Látni kell, hogy ennek a féregnek az „táptalaja” az érzelmeinkben van. Amikor eluralkodnak rajtunk a negatív érzések, a düh, a pánik, a rettegés, a harag, a bosszú – akkor elfelejtünk racionálisan gondolkodni, elfelejtjük a kivételeket, a rengeteg pozitív értéket, tulajdonságot és emléket, és marad a szélsőségesen rossz.

És ebben máris benne van a leggyakoribb orvosság: úrrá kell lennünk az érzelmeinken!

Legalábbis a szánkat ne nyissuk ki addig, amíg nem tudjuk, hogy mit fogunk mondani.

És legyünk tisztában azzal, hogy amíg az érzelmeink tengerén viharok dúlnak és villámok csattognak, addig nem tudunk reálisan értékelni – tehát ne akarjuk csinálni!

A nagyító féreg ellenszere a JÓZANSÁG! A gondolkodásbeli józanság.

Vedd ki a mondatodból a globális kifejezéseket (mindenki, senki, mindig, soha…) és maradj a realitás talaján! Mert ez mindig túlzás – ezt kell tudatosítanod! A helyzet sokkal jobb, mint ahogy a túlzó gondolataid súgják – tehát a visszakapcsolás mindig pozitív érzés lesz! Ezért is érdemes ezt begyakorolni. Mert jó érzés, hogy nem mindenki, hogy nem mindig… – hogy bele lehet kapaszkodni a kivételekbe, a pozitív példákba és emlékekbe!

A túlzás egy negatív irányú és előjelű fantázia! Ezt kell mindig szembesíteni a valósággal!

Az erről való leszokás természetesen folyamat, amit sok helyreigazító gyakorlással lehet csak elérni. Minden esetben tudatosítani kell, hogy a felnagyítás nem igaz!

Emlékeztek, mit tesz a nagyító féreg? Elveszi a reményt!

A megoldás mindig a remény visszaszerzése azáltal, hogy kivesszük a reménytelenségre utaló kizárólagos kifejezéseket. És pontosan itt a lényeg: azért nem lehet igaz ez a túlzó felnagyítás, azért nem lehet SOHA igaz az, hogy soha, mert amíg van Isten, addig van remény, és nincs lehetetlen!

Márk 10,27
„Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.”

Egyetlen dolog van, amit érdemes felnagyítani: Isten lehetőségeit! És ez mindig reményt tud adni!

(Részlet a 365 napos Lelki diéta című tanulmánysorozatból, ami elérhető innen: www.apcsel29.hu/365nap)

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Róma 12:1-2

Ez a harmadik féreg, amely megrágja a gondolkodásunkat, és ezzel egy állandó frusztráció, keserűség, szégyenérzet generálója, amely beárnyékolja az erőfeszítéseinket és az áldozatainkat, csak azért mert az nem volt elég jó…. Mindjárt elmondom, hogy miért, de előtte nézzük meg, mi a tökéletesség férgének a hajtóeleme.

AZ ELÉGEDETLENSÉG

„nem vagyok elég (jó)…”

A Lelki diétán már volt szó a tökéletesség eszményéről, érdemes visszanézni egy pillanatra rá, ha esetleg már feledésbe merültek volna a részletek (31-es lecke): a tökéletesség hiú ábrándja, hogy amíg nem vagyunk elég jók, maximálisan jók, addig nem is teszünk semmit, de mert sosem leszünk elég jók, végül sosem teszünk semmit – ami persze megerősíti bennünk azt a tudatot, hogy nem vagyunk elég jók… És megtanultuk, hogy ezt a gondolkodást fel kell cserélnünk a „hasznosságra” – és így a mércénk már nem az lesz, hogy „tedd meg a maximumot”, hanem hogy „tedd meg, ami tőled telik!”

És láttuk már azt is, hogy a Bibliában a tökéletesség – ha emberről van szó – akkor nem a hibanélküliséget jelenti, hanem a felnőtt, felelős, érett személyiséget.

Innen folytassuk most!

Sajnos olyan világban élünk, amelynek a legfontosabb értékmérője a TELJESÍTMÉNY. A teljesítményünk határozza meg, kik vagyunk, hogy mennyi a fizetésünk, mekkora lesz a befolyásunk, vagy mennyit ér például a férfiasságunk. Ezt generálja a média, amely lassan de biztosan átalakítja a manipulálható emberek gondolkodását.

A teljesítmény hajszolását egyetlen módszerrel lehet biztosan és folyamatosan fenntartani: az állandó elégedetlenség érzésével. A „sosem elég” mentalitásával. És ez először csak a birtoklásra irányul, de aki ebben él, annak előbb-utóbb személyiségi jegyévé válik, és az önértékelésének meghatározója lesz az elégedetlenség, már nem csak a tulajdonaival kapcsolatban, hanem saját magával is.

Mit jelent ez a teljesítményhajsza? – megjegyzem, a keresztényekre plusz egy dimenzióban leselkedik ez a veszély, mert a legtöbb keresztény lelki-szellemi téren is ugyanebben az állandó elégedetlenségben és a tökéletesség (hiábavaló) hajszolásában él.

Adott egy elvárás, egy feladat, egy cél – amit nevezzünk egyszerűen 100%-nak.

Lehet ez bármi, egy sikeres hétvégi nyaralás, egy bizonyos nagyságú fizetés elérése két éven belül, egy ötös osztályzat a szigorlaton, egy olyan evangélizáció, ahol megtérnek legalább húszan… akármi.

Elkezdünk cselekedni, és mire a végére érünk, kiderül, hogy nem tudtuk elérni a 100%-ot, hanem csak 50-70-90%-ot tudtunk teljesíteni abból, amit szerettünk volna.

Nem volt jó a hétvége MINDEN PILLANATA, mert becsúszott egy kisebb veszekedés, nem sikerült az ötös, csak négyes lett, nem tértek meg húszan, de volt egy csomó érdeklődő… és az EGÉSZ NEM ÉRT SEMMIT!!!

Legalábbis ezt diktálja a fejünkben tanyázó tökéletlenség férge.

Hogyha nem éred el a 100%-ot, akkor az egész hiábavaló, értéktelen, haszontalan – és jön a sikertelenség érzése, ami mögött a mélyben, a lélekben a szégyen és a megalázottság bújik meg, legtöbbször észrevétlenül. És legközelebb már nem is lesz kedvünk hozzálátni egy újabb feladathoz, mert a tudatunk mélyén ott van az újbóli sikertelenség és szégyen előli ösztönös menekülés vágya.

50, 60, 80, 90% – ez SEMMI! Csak a 100% számít! – De az az igazság, hogy ezt sokszor nem tudom teljesíteni! Mert nem vagyok tökéletes! És a a hiányzó 10% totálisan lerombol, keserűvé tesz, szégyenbe hoz – pedig 90-et ELÉRTEM!!!

Ez a legrosszabb az egészben, hogy a tökéletlenség férge elcsavarja a fejünket, és a rossz irányba nézünk: és a hiányzó 10% miatti keserűségünk elveszi a megtett 90% sikere feletti örömünket. 10% hiány legyőzi a 90% eredményt! És ettől kiborulunk, idegeskedünk, stresszelünk, kesergünk…

Vagy ha a másik oldalon állunk, akik elvárták ezt másoktól, akkor vádolunk és kárhoztatunk! Hányszor fordul elő, hogy valaki megtett mindent, ami tőle tellett, és meg se köszönték neki, csak azért, mert hiányzott egy aprócska részlet, valami a tökéletességből. És jött a leszúrás, a veszekedés, ahelyett, hogy örültünk volna a megtett dolgoknak, és esetleg segítettünk volna a hiányzó rész pótlásában!

Hihetetlenül sok önértékelési és kapcsolati terhet rak ránk ez a féreg, különösen ha keresztények vagyunk!

És még valami: az én képességeim eddig tartottak, a 90%-ig. Természetesen ha valóban megtettem mindent, ami RAJTAM múlt. És mi van a maradék 10%-kal? Itt vannak a csodák helye, Isten helye!

Rengeteg keresztény ember kesereg, mert nem él át csodákat az életében. De hogy is élhetne, amikor nem ad Istennek helyet, mert mindig a 100%-ra törekszik, ezt várja el másoktól is, és a tökéletességgel ő maga szorítja ki Istent az életéből.

Nézzük tehát a képletet:

tökéletlenség = a sikertelenség = SZÉGYENérzés = megalázottság

Ezt teszi velünk a tökéletesség férge!

MI A MEGOLDÁS?

Emberileg a hasznosság – erről már volt szó a 31-es leckében.

De szeretnék mutatni egy mélyebb síkú megoldást is, amit az elménkben kell kiigazítanunk, és az istenképünkkel függ össze.

Kétféle istenképe lehet az embereknek:

1. ha tökéletes leszel, Isten szeretni fog. A tökéletesség = a te teljesítményed.

Erről szól az összes keleti vallás, és a rosszul értelmezett kereszténység is. Ha megtartom a törvényeket, egyházi szabályokat, ha teljesítek a gyülekezetben, akkor tökéletes leszek, és Isten is szeretni fog, illetve a „testvéreim” is elismernek.

Ha elbukok, ha bűnt követek el, isten is elvet, és a gyülekezet is kizár.

Ez pedig egy belső frusztrációt, egy állandó szorongást idéz elő, és ránevel a képmutatásra, és arra, hogy nem lehetek őszinte, nem adhatom önmagam, mert az úgysem elég jó ahhoz, hogy „Isten gyermeke” lehessek.

Sajnos a keresztények legnagyobb része így éli az életét.

És mivel ezt sugározzák, ezért nem is vonzó ez a kívülálló emberek számára sem.

2. A másik verzió: ha tökéletes leszel, Isten szeretni fog.

A tökéletesség =az Istennel való kapcsolatod!

Ez az újszövetségi minta. Nem attól vagyunk tökéletesek, hogy mindenben 100%-osan teljesítünk, hogy bűntelenek leszünk, és ezerszámra térítjük az embereket – hanem azért vagyunk Isten szemében tökéletesek, mert Jézus Krisztus meghalt értünk! ENNYI!!!!!! És ehhez semmi mást nem kell hozzátennünk! És amíg törekszünk arra, hogy megtegyük, ami rajtunk múlik, hogy helyesen éljünk, amennyire csak rajtunk múlik, addig ennek a célnak a 40-50, vagy akár csak 10%-os eredménye is elegendő istennek – ha Vele maradunk, ha Benne reménykedünk, és ha az Ő segítségével felállunk, és újrakezdjük, vagy folytatjuk az utunkat.

Ez az élhető, a működő tökéletesség útja – amely kiűzi a tökéletesség férgét a fejünkből és az életünkből, a kapcsolatainkból is!

A jövő férgének alapkérdése:

„Mi lesz, ha…”

Ez a jövő elképzelt negatív eseményeitől való előzetes és ok nélküli félelem illetve szorongás.

De lehet ezt aggodalmaskodásnak is nevezni.

Természetesen van helyes és érthető szorongás illetve félelem, amikor biztosan tudjuk, hogy egy negatív, fájdalommal vagy veszteséggel járó élethelyzet vár ránk, amit nem tudunk elkerülni. Ebben az esetben a szorongás mintegy felkészít a negatív érzések elviselésére. A kulcs azonban itt az, hogy ezt nem tudjuk elkerülni, tehát számítunk rá.

Az aggodalmaskodás, illetve a jövő férge olyan szorongást, rosszabb esetben kifejezetten rettegést idéz elő, amelynek a tárgya egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik, és ezért maga a szorongás – ebben a helyzetben – teljesen értelmetlen. Ez azoknál az embereknél fordul elő gyakran, akik nem tanulták meg a bizonytalanságot kezelni, pedig ez az élet elkerülhetetlen része, hiszen nem tudunk minden körülményt, személyt, hatást a kontrollunk alatt tartani.

A jövő férge – a múlt férgéhez hasonlóan – megbénítja a jelent, mert a jelen összes energiáját az emészti fel, hogy kitaláljuk, mit fogunk csinálni, ha bekövetkezik a jövőben egy most elképzelt negatív esemény, aminek a bekövetkezte egyáltalán nem is biztos.

Fontos tudni, hogy a stressz leggyakoribb oka az aggódás.

És azt is jó ha tudjuk, hogy felmérések alapján kutatók igazolták, hogy az összeg aggodalmunk 5%-a bizonyult jogosnak, a maradék 95% teljesen alaptalan volt. Azonban az alaptalan aggódás is lekorlátozhatja és beárnyékolhatja az életünket, a közérzetünket, a kapcsolatainkat vagy a teljesítményünket.

Egy másik felmérés szerint az aggódó emberek 40%-ban olyan dolgok miatt aggódnak, amelyek nem következnek be, 30%-ban a múltban történt dolgok miatt, amiken már nem tudnak változtatni, 12%-ban a betegségektől félnek (és 99%-ban alaptalanul), 10%-ban pedig az életük apró, hétköznapi kudarcaik okoznak félelmet bennük. A maradék 8%-nak pedig a fele olyan dolog, amit határozott cselekvéssel el lehet hárítani, tehát itt mindössze 4% marad a jogos félelmeknek. Tehát az eredmény szinte ugyanaz.

A „mi lesz, ha…?” kérdés ugyanúgy megdermeszt, mint a „mi lett volna, ha…?”. A határozott döntések és a célirányos cselekvés helyett rettegünk, és eközben nincs lelki, sokszor fizikai erőnk sem a tettekhez.

MIT LEHET TENNI?

Néhány nagyon egyszerű tanácsot szeretnék adni – azon túl, hogy persze keresztény emberként imádkozzunk Istenhez bölcsességért és hitért, amely elűzi a félelmet. Fontos tudni, hogy Isten segít nekünk a bizonytalanságok elhordozásához, és valóban meg tud szabadítani a rettegéstől – de ez sosem helyettesíti a mi megfelelő hozzáállásunkat! Isten mindig az emberekkel együtt munkálkodik, vagyis a győzelemhez nekünk is cselekednünk kell, amit Ő meg tud áldani, és ki tud egészíteni a mennyei perspektívákkal. De helyettünk nem fogja helyesen leélni az életünket!

Tehát néhány olyan tanács, amit nekünk kell megtennünk, illetve amik a mi lehetőségeink a jövő férgének a kiűzésében:

1. Ahogy láttuk, a félelmeink legnagyobb része irracionális és alaptalan – vagyis ha reálisan szembenézünk az aggódást kiváltó helyzettel, a lehető legpontosabban körülírjuk, akkor megtettük az első lépést a félelem hatástalanításához.

2. A második lépés, hogy miután realizáltuk a problémát, számbavesszük az összes lehetőséget, ami végeredményként kijöhet az adott helyzetből. Mi a legrosszabb eredmény? Sokszor már a puszta tudatosítása is segít abban, hogy felkészüljünk rá és elhordozzuk, és csökkenjen a stressz, ami – ne felejtsük – a bizonytalanságból táplálkozik.

3. A harmadik dolog, hogy végig kell gondolnunk, mik lesznek a reális és belátható következményei a legrosszabb lehetőségnek, és mit fogunk akkor tenni. Ez olyan, mintha egy akciótervet kellene végiggondolni, hogy ha biztosan tudjuk, hogy ez lesz a végeredmény, akkor mi fog történni utána, és mit kell, mit fogunk tenni utána?

4. És ha ezzel is megvagyunk, akkor számba kell vennünk minden lehetőséget, amellyel a legrosszabb lehetőséget és a legsúlyosabb következményeket még módunkban áll elhárítani, de legalábbis mérsékelni. Vagyis mit tehetünk, hogy a legrosszabbat elkerüljük? És addig ötletelni, gondolkozni, tanácsot kérni, amíg meg nem találjuk azt a választ, ami segíthet a megoldásban.

5. A végére marad a cselekvés – a legrosszabb rossz elhárítása.

Ha megvagyunk, akkor a legrosszabbat „kivégeztük” a listánkon, így hozzáfoghatunk a második legrosszabb kivégzéséhez is, ugyanezzel a módszerrel.

Ez egy olyan gondolkodási minta, amellyel a stressz legnagyobb része, illetve a jövőtől és a bizonytalanságtól való félelmeink nagy része kiűzhető a mindennapjainkból. Nincs benne semmi különlegesség, csak TUDATOSSÁG kell hozzá! Vagyis egy nagyon tudatos, célorientált, elkötelezett és fegyelmezett gondolkodási szokás kialakítása, begyakorlása és rutinos használata.

Remélem segíteni tudtunk abban, hogy a napjai ezután sokkal kevesebb megdermedt aggodalmaskodást, és ehelyett sokkal több aktív, építő cselekvést tartalmazhassanak!

Ebben a sorozatban ezeket a gondolatférgeket vesszük sorra, és ma az elsővel, a MÚLT FÉRGÉVEL foglalkozunk pár gondolat erejéig.

Mindegyik ilyen féregnek van egy kulcs-mondata, pontosabban egy olyan mondatfoszlány, amely összefoglalja, és leggyakrabban ki is fejezi a probléma gyökerét.

Mit mond a MÚLT FÉRGE?

„Mi lett volna, ha…”

Sok ismerős sztori és érzés kísérthet:

- munkahelyi csőd: mi lett volna ha még többet túlórázok, ha még többet vállalok…

- válás: mi lett volna ha kedvesebb lettem volna, vagy valamilyen körülmény másképp történik…

- anyagi válság: ha nem ebbe, hanem abba fektettem volna a pénzem…

- kapcsolati problémák: neki kellett volna ezt vagy azt megtennie, akkor most nem itt tartanánk…

A példákat lehetne sorolni órákig.

Ez a féreg akkor lendül támadásba, amikor van egy negatív jelenlegi helyzet vagy eredmény, és ahelyett, hogy a jelenben keresnénk a megoldásokat és proaktívan, konstruktívan cselekednénk, hogy elmozdulhassunk egy pozitívabb irányba, megmerevedünk, és a múltban keresünk valamiféle MENTSÉGET a magunk számára.

Vagyis a múlt férge mindig akadályozza a JELENIDEJŰ MEGOLDÁST, és ehelyett a múltba temeti az áldozatát.

A felelősség azt jelenti, hogy megteszem, ami rajtam múlik – akkor is, ha nem minden múlik rajtam.

A múlt férge megpróbál kivonni a felelősség alól azzal, hogy keres valakit, valamilyen körülményt, akire vagy amire áttolhatja azt. És miközben mentséget, bűnbakot, rajta kívülálló okokat kereshet, amiket vádolhat a kudarcért vagy a sikertelenségért, aközben az a legrosszabb, hogy nem cselekszik a megoldásért! És sokszor ez a kezdeti időveszteség, ami a múlton való rágódással telik, csak tovább mélyíti és rontja a krízist, még nehezebbé téve az abból való kilábalást.

Ez a féreg megbénítja a jelent, mert állandóan a múltba kergeti vissza az embert.

Amit értenünk kell: a múlt férge mindig a bűntudatból táplálkozik, és mindig bűntudatot kelt! És ez a bűntudat azért negatív, mert megbénítja a jelenünket, és megfoszt a jó cselekvésének szabadságától! Ez ellen csak a kiengeszteléssel, vagyis a megbocsátással és az elengedéssel, illetve a felelősség felvállalásával lehet harcolni! Lezárom a múltat, megbocsátok – és ez sokszor nagyon radikális döntés a részemről – és az energiáimat máris a jövőépítésébe fektethetem, ami mindig a jelenidejű, pozitív, konstruktív cselekvésekből fog felépülni.

Mit mond a Biblia?

Pál apostolnak van egy gondolatsora, amit én nagyon szeretek, de sokáig én magam sem éreztem a súlyát. Azt hiszem, már említettem ezt a szakaszt egy korábbi fejezetben:

„…de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”
Filippi 3,15

Mi volt Pál „mögött”?! Vajon hány embert ölt meg, amikor üldözte a keresztényeket. Hány ártatlan nő vagy akár gyermek megkínzását látta, hány keresztény haláláért volt közvetlenül felelős?! És hogy tudott ezután aludni?! Nem kísértették a sikolyok, a könyörgések, a kiáltozások, a vér szaga vagy látványa?! Nem gondolta vajon át ezerszer is, hogy nem így kellett volna élnie, hogyha visszamehetne a múltba, mennyi mindent másképp tett volna…

De nem tehette meg! Nem változtathatta meg a múltat. Ezért rendezte azt Isten előtt, embertársai előtt, a háta mögé vetette, és nekifeszült a jelen feladatainak, hogy a jövő másképpen nézzen ki, mint a múlt kudarcai!

És nagyon érdekes a következő igevers, amivel folytatja Pál:

„Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek;”

ÍGY GONDOLKOZUNK – mert nagyon jól tudta Pál apostol is, hogy ez egy gondolkodási szokás!

A tökéletesség pedig érettséget jelent a bibliai görögben, ha emberről van szó – és máris a kis tréningünk, illetve mostani sorozatunk témájánál vagyunk, a Biblia verseiben is szó szerint megfogalmazva!

Kérlek, ha időd engedi, olvasd át még egyszer ezt a részt, mert nagyon fontos alapelveket találsz benne! És sok erőt kívánok ahhoz, hogy mindent a hátad mögé vess, ami akadályoz az előtted állók megcselekvésében! Légy résen, és ne engedj a múlt férgének!

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Róma 12:1-2

A „testünket” az „értelmünk” határozza meg! A tetteink kiindulási pontja a gondolkodásunk, a hozzáállásunk. A betegségeink nagyobbik része pszichoszomatikus, vagyis nem szervi probléma, hanem gondolkodásbeli, érzelmi, lelki vagy kapcsolati rendellenesség következménye (ebből a szempontból ez mind ugyanaz)!

A Biblia is azt tanítja, hogy ha helyes istentiszteletet akarunk bemutatni, akkor ehhez a TESTÜNKET – vagyis a tetteinket, döntéseinket, a valóságos életünket kell Istennek odaszánni – azonban ezt az ÉRTELMÜNK MEGÚJULÁSA ÁLTAL tudjuk csak megtenni!

Ez a lényeg!

Hogyan kell tehát odaszánni Istennek a testünket, az életünket?

A gondolkodásunk megújítása által!

Az életünket alapvetően a gondolkodási mintáink határozzák meg! Kutatók bebizonyították, hogy a döntéseink 90-95%-át gondolkodási mechanizmusok és minták alapján hozzuk meg. Vagyis tíz döntéshelyzetből kilencszer nem állunk meg gondos mérlegelésre, nem kérünk tanácsot, nem írjuk le az előnyöket és hátrányokat felsoroló listát, hogy ésszerűen és megfontoltan döntsünk, hanem rutinból, „gondolkodás nélkül” döntünk. Vagyis egy rögzült gondolkodási megoldás-rendszert alkalmazunk, bízva abban, hogy beválik.

Ahogy gondolkozol, olyanná válsz!

Mert a gondolataid, a gondolkodás-módod meghatározza a beállítottságodat, az érzelmi világodat, az önértékelésed, a világhoz és a kapcsolataidhoz való hozzáállásodat, a teljesítményedet – egyszóval mindent. Még az Istennel való kapcsolatodat is. Azt is bizonyították már elégszer, hogy az apakép alapvetően meghatározza az ember istenképét, akkor is, ha megtért és újonnan született keresztényről van szó, akkor is, ha csak egy vallásos témájú véleményalkotásról Istennel kapcsolatban. Egyszerűen arról van szó, hogy a gondolkodási szokásainkba beleillő részleteknek fogunk jelentőséget tulajdonítani, öntudatlanul is.

Kétféle ember van – a gondolkodási szokásait tekintve.

Az egyiknél a folyamat ez: GONDOLATOK > ÉRZÉSEK > DÖNTÉSEK > TETTEK.

Vagyis a gondolkodási mód, az „elménk” irányultsága határozza meg az érzéseinket, az érzéseink a döntéseinket, és a döntéseinkből fakadnak majd a tetteink.

A másiknál ez a képlet így néz ki: ÉRZÉSEK > DÖNTÉSEK > TETTEK.

Itt hiányzik az elme, a gondolkodás mint kiindulási pont. Ez az érzelmileg labilis ember, aki mindent a pillanatnyi érései alapján dönt el. Ez az ÉRETLEN személyiség!

Emlékszem egy gyerekkori élményemre, amikor egy óriási vihar kellős közepén bementünk a Balatonba, jó messzire a parttól, hogy ugráljunk a hullámokon. Esett az eső, viharos szél volt, villámlott – és egyszer csak bevillant, hogy a víz vezeti az áramot, a Balaton elég jelentős vízfelület, hogy vonzza azt, tehát bele fog csapni a villám a vízbe, és mi porrá égünk. És mi eszeveszett kiabálás közepette rohantunk ki a vízből. Persze pár évvel később megtanultuk, hogy ha ez meg is történik, a víz ellenállása elnyeli a villám energiáját, így nem sültünk volna meg, ha belecsap a villám a Balatonba – de mivel hiányzott az információ, ezért a sor elején az érzelmek álltak – a pánik – és ezek határozták meg a tetteinket. Az információ azonban csak a gondolkodás egy kicsiny szelete. Egészen másképpen néz ki ez, amikor nem egy ilyen gyerekes példára gondolunk, hanem arra, hogy ha kihívással szembesülünk az életben, a munkahelyen vagy a gyülekezetben, a helyes gondolkodási minták nélkül például bepánikolhatunk, ami miatt mindenből kimaradunk, és nem növekszik sem a szakmai tudásunk, sem a tapasztalatunk. Ez pedig egyfajta lelki-szellemi stagnálásba dönt bennünket. A sor elejéről hiányzott a helyes gondolkodásmód, amely nem ijed meg a feladattól, hanem mérlegel, és ha úgy látja, hogy reálisan megvalósítható, akkor elvállalja a feladatot – akkor is, ha ez áldozatba kerül, felelősséggel jár, és esetleg a kudarc lehetőségét is magában foglalja.

Mindezek ellenére most egy olyan sorozatot szeretnék elkezdeni, ami a gondolkodó emberekre jellemző – azonban hibás, megújítást igénylő „elmét” szeretné „feljavítani”. Az olyan embert ugyanis, akit a gondolkodása irányít, megtámadhatják bizonyos férgek. Ezek olyanok, amik felemésztik a normális, reális, konstruktív és előre mutató gondolatokat, és eltorzítják a személyiséget. Ezekből aztán helytelen döntések és tettek születnek.

Egy nagyszerű előadás-sorozatot hallgattam végig dr. Tapolyai Emőkétől, és a tőle tanultak alapján szeretnék a következő másfél hétben egyfajta gondolkodás-megújító sorozatot végigvenni. Ezeket a negatív gondolkodási mintákat fogjuk áttanulmányozni, hogy a probléma felismerése után „féregtelenítsük” az értelmünket és a lelkünket, hogy okos istentiszteletként Istennek szánhassuk az életünket is végre!

Nyolc ilyen gondolat-féregről lesz szó:
- a múlt férge
- a jövő férge
- a tökéletesség férge
- nagyító féreg
- értéktelenítő féreg
- követelőző féreg
- gondolatolvasó féreg
- vádoló féreg

Biztosan lehetne ennél többet is találni, de mire végére érünk ennek a kis sorozatnak, remélhetőleg mindenkiben kifejlődik egyfajta érzékenység az ilyen ártó gondolat-férgek ellen, és már önállóan is ki tudja lakoltatni majd őket az elméjéből.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!