A felekezetiség egyfajta identitást jelent illetve hordoz. A felekezeti identitásnak alapvetően két pillére van: a(egyház)történelmi múlt és a kegyességi tradíciók, valamint a meglévő intézményrendszer és szervezeti struktúra. Mindkettő egyszerre segít és akadályoz, levesz rólunk terheket, másutt viszont éppen ránk rak. Segít, mert gyökereket és kereteket ad, valamint képviseletet, közösséget, infrastruktúrális és szervezeti hátteret (…)
Rick Warren a céltudatos életről – magyar felirattal!
Én már láttam régebben, de a magyar feliratos verziót a gyülekezetvezetés blogon találtam, onnan vettem át. Ezért is köszönet, Jóföldi Endrének.
A blogot pedig ajánlom olvasásra, követésre!
http://gyulekezetvezetes.blog.hu
A tanítványság újragondolása
Megint statisztika… nem a számokban van az igazság, de a számok azért visszajeleznek valamit az igazságból. Brad Waggoner The Shape of Faith to Come című könyvéből pár (amerikai) adat (mit csináljak, ha nincsenek magyar adatok… 1.) A rendszeres gyülekezetlátogató (!) protestáns hívőknek mindössze 16%-a olvassa minden nap a Bibliát. A “kemény maghoz” hozzájön még 20%, akik “hetente pár alkalommal” veszik elő a Szentírást. (…)
Adventi üzenet
Keresztelő Jánossal együtt még sokakat kínzott és ölt meg az igazságtalanság, a zsarnokság, az önzés, a kegyetlenség, a meg nem értés. És “hiába” az imádkozás, a nagy hit – ne áltassuk magunkat azzal, hogy csak azért, mert hívők vagyunk, Isten mindig mindent úgy tesz, ahogy mi kérjük vagy várjuk. Sajnálom azokat, akiket ebben a hitben szocializál a gyülekezetük – mert ez egyszerűen nem igaz! János is meghalt. Mert Jézus hagyta meghalni – persze nem gondolom, hogy bármilyen szempontból az lett volna a dolga, hogy valamiféle őskeresztény kommandós akcióval kiszabadítsa a barátját. (…)
Portál(újra)indulás
Elkészült az APCSEL29 hivatalos oldala, és átkerült ide a blog is – tehát a freeblog meg fog szűnni napokon belül, oda már ne is kommenteljetek! Még rakosgatom át a postokat és a hozzászólásokat, mert sajnos nincs olyan importálási lehetőség, amellyel ezt automatizálni lehetne, így marad a manuális módszer (és ezért persze a legrégebbi kommentek lesznek a legfrissebbek, de ez van, ez az átmenet zavarosa :-). Amint végzek vele, a freeblogot lezárom. (…)
Az evangélium hitelének visszaszerzése
Ez egy olyan probléma, amivel szembe kell néznie a posztmodern- és posztkeresztény társadalomban élő egyháznak – és így minden helyi gyülekezetnek, illetve minden egyes keresztény embernek. Az evangélium hitele a nyugati kultúra szemében elveszett. Részben egy kifejezetten keresztény ellenkultúra hatására – mint pl. a new age, a posztmodern, az okkultizmus, részben pedig az egyház hiteltelenné válása miatt, amit a kívülállók jól/rosszul (?) azonosítanak az evangéliummal. (…)
Az újralátogatók elérése
Alapos, széleskörű és őszinte önreflexióra lenne szükség ma az egyházban, hogy egyáltalán képbe kerüljünk, hogy mi az oka annak, hogy az egyszer már „megtaláltak” miért nem „maradnak meg”? Miért ennyire kicsi a beépülés és elköteleződés-, illetve másik oldalon a túl hamar (még a megtérés előtt) történő kihullás aránya? Mert nem biztos, hogy az a legnagyobb probléma, hogy nem tudjuk elérni az embereket, hanem sokkal inkább az, hogy (…)
Nemi szereposztás a gyülekezetben
Ez a téma mindig hordozott némi ellentmondást, és egyre komolyabb kihívást jelent elsősorban a nyugati egyház számára, amely tagságában jelentős mértékben elnőiesedett. Ráadásul egy olyan kulturális közegben élünk, amelyben a nők egyenjogúsága – elsősorban a szerepeiket tekintve – egyre inkább társadalmi elvárás is, nem csupán egy „rossz szükséghelyzet”. Sok olyan gyülekezetben jártam, ahol presbitériumban akár többségben is voltak a nők (…)
Szembenézni a homoszexuálitás felvetette problémákkal
Egyre több a szexuális téren jelentkező zavar a társadalomban – és nem tudunk tenni semmit az ellen, hogy mindez le ne szivárogjon az egyházba is, hiszen abban is emberek vannak, akik ebben a világban élnek. Ráadásul új „tagokat” kellene „halásznunk”, megtérőket – de csak egyetlen tavunk van erre: a saját civilizációnk. Túl sokáig dugtuk a fejünket a homokba, és ha azt nézzük, hogyan változik a kultúránk, akkor ezek a problémák nemhogy enyhülni fognak, hanem sokkal inkább erősödni. (…)
73%
George Barna (a legnagyobb amerikai keresztény közvéleménykutató) felmérte, hogy azok az emberek, akik nem járnak gyülekezetbe, miért nem járnak. Elég meglepő lett az eredmény – legalábbis számomra. 73%-uk azért, mert senki nem hívta őket! Ennyire egyszerű – és egyben szomorú a válasz. Mert nem hiszem, hogy nálunk nagyon más lenne a helyzet. Pedig ha egy ötven tagú gyülekezet komolyan venné a hívogatást, ha lenne erre külön egy felkészítés, lennének felelősei ennek, (…)
Veszélyes gyülekezet (sorozatkezdés)
Nem vagyok „megmondó ember”. Sem okosabb, sem szentebb másoknál… sőt!!! De még mindig szeretem az egyházat, mert szeretem Krisztust. Nem kritizálni akarok, hanem közös gondolkodásra „ingerelni”. Elindítok egy post-sorozatot – kérlek szóljatok hozzá a felvetett témákhoz, konstruktívan, építően! Ha a végére jutunk, és lesz belőle valami, mert lesz, aki „beszálljon” a projektbe a gondolataival, kiadnám egy kiskönyvecskébe a postokat összegyűjtve, a kommentekkel együtt. Az lenne a címe: „A veszélyes egyház”.
















