APCSEL29

Mi várható a házunk táján? Vagyis a tonhal blogon.

Először is elkezdem Mark Driscoll lelki ajándékokról szóló tömény és gakorlati post-sorozatát közreadni, két-három naponta egy-egy cikket. Van vagy húsz eddig, úgyhogy egy ideig eltart majd ez a sorozat – nagyon hasznos lesz követni! Egyik kedvenc prédikátorom, sokat tanultam tőle. (…)

EGY: A vallásosság azt mondja: ha engedelmes vagyok Istennek, Ő szeret és elfogad. Addig biztonságban vagyok. Ezzel szemben az élő hit válasza: Isten szeret és elfogad. És mert biztonságban vagyok, tudok engedelmeskedni Istennek, és ezt szívesen is teszem.
KETTŐ: A vallásosság számára kétféle ember létezik: a jó és a rossz ember. A jó, aki elfogadja a hitet, aki “jó hívő” életet él, és a rossz az, aki nem. Ezzel szemben az evangélium csak egyféle embert ismer: a kegyelemre szoruló bűnös embert, akit nagyon szeret.

Végignéztem Ed Stetzer International Christian Retail Show-n elhangzott előadásának prezentációját, amely a fiatal felnőttek gyülekezethez való kapcsolatát vizsgálta. Akit érdekel, az egész prezentációt letöltheti innen.

A két legfontosabb diagramm közül az első azt a tíz jellemző okot mutatja be, amik miatt a fiatalok 18-22 éves koruk között elhagyják a gyülekezeteiket, ahol felnőttek, míg a második a nyolc legfontosabb megtartó okot sorolja fel.

A legtöbb vezető azt hiszi, hogy a vezetés egyenlő az irányítással, a kontrollal. Hogy ha egy folyamatot vagy egy csapatot, vagy akár egy házastársat, gyermeket, tanítványt, nem tud az irányítása alatt tartani, akkor rossz vezető, alkalmatlan a feladatra. Különösen igaz ez a lelkipásztorokra és a gyülekezeti vezetőkre – számukra a kontroll tudata adja a biztonságot. Hogy mindenről tudnak, mindent kézben tartanak, minden folyamat és egyén az ellenőrzésük alatt van, és közvetlenül vagy közvetve mindent ők irányíthatnak. (…)

Kutatók kutattak, és megállapították, hogy minden kiemelkedő teljesítmény mögött, legyen az gazdasági, művészeti, politikai – legalább 10.000 befektetett munkaóra áll. Tehetség, lehetőségek + 10.000 munkaóra. Ez még Moczartra is igaz az IPM cikke szerint, mert hiába volt csodagyerek, az igazi klasszikusait mind 10.000 óra után írta. Ahhoz, hogy igazán nagy dolgot vigyünk véghez az Úrért, a gyülekezetünkért, a missziónkért, a tálentumaink, a Szentlélek munkája, az Isten Igéje, stb. stb. mellé azt hiszem nekünk is be kéne vállalni azt a bizonyos 10.000 munkaóra befektetést.

A mai Ifimunkás Magazinban (a Tonhal Portálon) egy olyan témáról jelent meg tanulmány, amit az egyházban még mindig tabuként kezelünk. Ráadásul olyan megközelítésből, ahogyan még én se nagyon olvastam nyilvánosan – a Youth Specialites talán a legnagyobb ifjúsági pásztoroknak és munkásoknak szóló portál a neten! Az aktualitásáról pedig csak annyit, hogy voltam olyan ifjúsági táborban (kb. 140 fős), ahol az egy hét alatt kivétel nélkül (!) az összes fiú megkeresett, hogy mit kezdjen ezzel a problémával…

Az egykori vasárnapi iskolások 61%-a huszonévesként…
- már nem hiszi, hogy a Bibliában leírt történetek igazak
- szkeptikus a Bibliával szemben, mert azt szerinte emberek írták
-  elfogadná az abortusz legalizálását
- elfogadná a melegházasságot
- hisz az evolúcióban
- hiszi, hogy a jó embereknek nem szükséges gyülekezetbe járniuk.

A gyülekezet egy elvárásokkal teli hely. Ezt mindenki megérzi, aki átlépi a küszöbét. Van egy tendencia, elsősorban az evangéliumi, illetve missziós szempontból aktívabb gyülekezetekben. Méghozzá az egyre nagyobb nyomás, ami a lelkész és a vezetőség részéről a gyülekezeti tagok felé van. Nézzük csak…
1. Vegyél részt a gyülekezeti alkalmakon (a vasárnapi istentiszteletről a távolmaradás bűn, a részvétel magától értetődő, vagy néhol érdemszerző jó cselekedet)
2. Legyél önkéntes szolgáló valamelyik gyülekezeti szolgáló csoportban (…)

(…) A nárcisztikus vezetők könnyen elszakadhatnak a valós világtól, nem reagálnak rá, hanem inkább létrehozzák a saját maguk univerzumát, amelyben a valóságot a saját elképzeléseiken keresztül értelmezik és magyarázzák. És ez nem mindig van összhangban az élettel és a realitással – ami egy idő után már egyáltalán nem életszerű, hanem mint egy kényszer, úgy telepedik rá a követőik életére. (…)

Azt mondják a hozzáértők, hogy a társadalmunkban online forradalom zajlik. Én azt hiszem, ennek több “hulláma” is van.
Az első az offline emberekből online embereket formál. Vagyis az internetet korábban csak valamiféle luxuscikként vagy alternatívaként értelmező embereket bekapcsolja az online véráramba. És az első hullámban rájövünk arra, hogy mekkora lehetőség, potenciál van az internetben. (…)

Pár napja egy barátom megkérdezte tőlem (is), mit jelent számomra a boldogság. Lehet ezt egyáltalán definiálni? Kegyes szólamok nélkül, egyszerűen és világosan?! Azt válaszoltam, hogy a boldogság az az állapot, amelyben nem akarok más lenni, mint aki vagyok. Amikor el tudom fogadni az életemet olyannak, amilyen, a lehetőségeimmel és a gyengeségeimmel együtt. Amikor nem álmodok egy másik életről, egy másik emberrel, másik körülményekről, amikor nemm mennék vissza az időben, ha tehetném, hogy megváltoztassak, visszacsináljak dolgokat, amik oda vezettek, ahol most vagyok.