A Z-generáció megszólítása és elérése – 2.rész

GENERÁCIÓ-FÓKUSZÚ SZOLGÁLAT I.

A cikk első része itt található.

3.) Interaktivitás és együttműködés

A Z-generáció tagjaival kapcsolatban van egy látszólagos ellentmondás. Egyfelől úgy tűnik, hogy idejük nagy részét passzívan, különböző méretű képernyők bámulásával töltik – a fiúkat inkább az online játék, a lányokat a közösségi média köti a hálózatba, ugyanakkor több kutatás is azt mutatja, hogy ez a generáció sokkal tudatosabb, mint az előtte járók. Egyébként éppen a “hálózat” szocializálja így őket, hiszen a játék és a közösségépítés is “közösségi”, részvételen alapuló dolog az életükben, amit – igaz, inkább virtuálisan – de sok ember részvételével, de igencsak aktívan formálnak. Kicsi koruktól fogva megszokták, hogy nem egy szűk, hanem egy hatalmas közösségi térben kell boldogulniuk, ahol ha passzívak és némák maradnak, akkor kimaradnak – gyakorlatilag mindenből. Emiatt alakul ki az a fajta tudatosság, ami miatt aktívan részt akarnak venni mindenben, a családi döntések meghozatalától kezdve a fogyasztói márkák formálásán át a saját közösségeik alakításáig.

A Zeno Group szintén 2016-os globális felmérése azt mutatta, hogy a Z-k elutasítják a hagyományos “fentről-lefelé” jellegű, tekintélyelven működő vezetési modelleket, és a követésre méltó jó példákon és az együttműködésen alapuló vezetési modelleket preferálják, mert nem akarnak kimaradni a követésből sem.

Mit jelent ez a misszióra nézve?

Azt, hogy ez a generáció talán az utóbbi évszázadok legkomolyabb struktúraváltását követeli meg az egyháztól. Ugyanis nem fogadja el, mert nem elégszik meg a passzív hallgatóság szerepével. Aktív részese akar lenni a gyülekezetnek, az istentiszteletnek, az ifinek – mindennek, amiben részt vesz. Mert ha nem teheti, inkább nem is vesz részt benne. És ez szerintem alapvetően jót fog tenni az egyháznak, mert nem csak biblikusabb, de sokkal hatékonyabb és élvezetesebb kereszténységet generálhat. Ez a generáció nem fogja jól érezni magát a hagyományos “közönség” szerepben, akik elmennek a vasárnapi istentiszteletre, ülnek egy órát némán, aztán hazamennek. Ebben nem fognak részt venni – ezt jó, ha tudomásul vesszük. Az ő világuk nem ilyen. És nem csak az istentisztelet, de a gyülekezet közösségének formálásában is aktív részt akarnak vállalni – nem azért, mert az lenne az igényük, hogy mindent megváltoztassanak, hanem mert számukra az élet természetes része az interaktivitás – ahonnan ez hiányzik, abban ők nem képesek működni. Ezért van válságban az oktatás is, és ezért nem képes a hagyományos politika sem mobilizálni a mai fiatalokat. Ahol nincs egyenjogú párbeszédre lehetőségük, ahol felülről és nélkülük akarnak velük bármit tenni, azt ők öntudatlanul is elutasítják. Nem lázadoznak ellene, nem csinálnak forradalmat, mint a korábbi nemzedékek – egyszerűen csak odább állnak.

Viszont ez az attitüd egyben óriási lehetőség is: ők tenni akarnak! Ha elkötelezik magukat egy közösség mellett, akkor annak nem csupán passzív potyautasai lesznek, hanem aktív formálói és építői. Ami nekik fontos, azért ez a generáció jobban tud rajongani, mint a korábbiak. És ez magában hordozza egy új jesus-freak generáció lehetőségét, akik számára a Jézus-hit nem pusztán egy formális vallásosság lesz, hanem egy “élettel teli életforma”.

4.) A virtuális valóság

A 10-18 éves fiatalok 79%-át tartja lázban a virtuális valóság. Bár elsősorban a fiúkat, és elsősorban az számítógépes játékok miatt, de a lányok sem vonják ki magukat a hatása és vonzása alól. Azt gondolom, olyan technológiai forradalomnak vagyunk részesei, amihez fogható még nem volt a világon az emberiség történelmében, és míg az idősebb generációkat már inkább taszítja ez a rengeteg változás, a középgeneráció nem ér rá évezni, mert épp aktívan fejleszti azt, a legfiatalabbak csak az élvezésére fókuszálnak.

A virtuális valóság alapjaiban fogja átformálni az ember életét – és ezt a Z-generáció tagjai (és még inkább az “alfák”, a 2010 után születettek) úgy szívják magukba, mint az anyatejet.

Anélkül, hogy ennek a széleskörű és hosszútávú következményeibe belemennénk, csak két hatást hadd említsek meg, egy-egy gondolat erejéig. Az egyik a fantázia “elkorcsosulásáról” szól. Ami azzal kezdődött, hogy ez a generáció (és már az előtte járó is) leszokott az olvasásról, és áttért a vizuális tartalomfogyasztásra. Egy hazai felmérés szerint a tinédzserek közel 50%-a funkcionálisan analfabéta, azaz nem érti, amit olvas – mert nem tanulta meg az értő olvasást. Mivel nem olvasnak, és ezáltal nem használják a fantáziájukat, amellyel ők építenek virtuális valóságot a saját gondolataikban, “kénytelenek” a mások, elsősorban a fogyasztásra ösztönző multinacionális cégek által előre gyártott fantáziaelemekben otthonra találni. És képzeljük el, hogy ez mennyire vonzóbb, átélhetőbb és hatásosabb lesz, ha a 2-3D-s képernyőkről az Oculus Riftre költözik, és valóban valóságosnak fog tűnni!

A saját fantáziájuk használatáról való lemondás nem csak a kreativitást öli ki ebből a generációból, hanem az érzelmi intelligenciát is. Sajnos ezt is számtalan kutatás igazolja. Minél inkább virtuálissá válik a világuk, minél inkább csak fantáziaképeket fogyasztanak ahelyett, hogy fantáziaképeket gyártanának a saját fejükben-szívükben-lelkükben, annál érzéketlenebbé és érzelmileg zavarodottabbá válnak. Ez a Z-generációra leselkedő legnagyobb veszély.

Missziós megfontolások.

Először is tudnunk kell, hogy a Z-generáció tagjai nem olvasnak – Bibliát sem. Mást sem. Ez egy olyan fontos, a könyveken, műveltségen vagy bibliaolvasáson túlmutató probléma, amire muszáj valami választ találnunk, és visszavezetnünk ezt a generációt az olvasás szeretetéhez. És lehet, hogy ha ezek a fiatalok megtérnek, a Biblia segíthet más könyvek, az olvasás megszeretéséhez is.

Másrészt ez a generáció érzelmileg nagyon éretlen. Ezt tudnunk kell. És ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseik, hanem hogy nem tudják, hogyan használják. Ezt tudniuk kell azoknak, akik velük foglalkoznak – és ez egy feladat, aminek a “pótlását” minden felelős közösségben, így az egyházban is fel kell vállalni.

Fogalmam sincs, lesznek-e virtuális gyülekezetek – a rádiózás és az internet hajnalán is voltak ilyen fellángolások, de nem váltak be. Én ettől valahogy nem tartok, bármit is hozzon a virtuális valóság. Azt azonban komolyan át kell gondolni, hogy a missziós jelenlétünket kiterjesszük-e a virtuális világba. Mit jelent ez? Az én fiatalkoromban, 15-20 évvel ezelőtt, a csetelés megszületésekor az online misszió az volt, ha a Gyalogló csetszobáiban hívőként beszélgettünk az ott beszélgetőkkel. A facebook-korszak hajnalán ott lehetett missziózni. És ma? Az a helyzet, hogy 2016-ban az Instagramon és az AskFm-en kell menőnek lenni ahhoz, hogy felfigyeljenek ránk a fiatalok. És nem egyí gyülekezeti oldalt kell ott üzemeltetni, hanem emberként kell elég vonzónak lenni ahhoz, hogy érdekeljünk másokat. Aztán ha figyelnek ránk, akkor beszélhetünk akár a hitünkről is – meg fogják hallgatni. Ha pedig a srácokkal akarunk beszélgetni, akkor valószínűleg együtt kell játszanunk velük a Minecraftban vagy LOL-ban, mert ott zajlanak a nagy beszélgetések, játék közben. A játék csak a közösségi tér, ami összeköti a fiúkat.

5.) Nyolc másodperces figyelem

Ezt a generációt szokás youtube-generációnak is hívni, ami sok attitüdjét magában foglalja a mai fiataloknak. A nyolc másodperc nem azt jelenti, hogy ennyit néznek meg mindenből – hanem hogy ennyi idő alatt döntenek arról, hogy valami érdekli-e őket, vagy sem.

Ez a generáció a facebook megosztásokon és az okostelefon képernyőjén való ujj-húzogatáson nő fel. Minden tartalom csak másodpercnyi esélyeket kap a figyelmükből, amit át kell ütnie egy információnak ahhoz, hogy megálljanak ott. Ha viszont megállnak, akkor gyorsan kialakul a rajongás is bennük, és “feliratkoznak rá” – legyen az egy csatorna az Instán vagy az Askon, vagy legyen az egy általuk kedvelt osztálytárs. A tartalomválasztásuknak két szűrője van: a személyes kötődés a tartalom szolgáltatójához – ami miatt szívesen követik a saját ismerőseik mindenféle tartalmait – másrészt a számukra érdekes és releváns tartalom.

Missziós megfontolások.

Ez a fejezet alapvetően a tartalomszolgáltatás minőségéről szól – legyen szó vasárnapi igehirdetésről, hittanóráról a suliban, a gyülekezeti facebook oldal posztjairól vagy a személyes bizonyságtételünkről: van 8-10-30 másodpercünk, hogy bebizonyítsuk nekik, érdemes minket végighallgatni és “ránk feliratkozni”. És hagyjuk a számokat, a lényeg, hogy nagyon kevés időnk van a figyelmük felkeltésére – mert a zsebükben-kezükben ott az alternatíva, a telefonjuk, amit azonnal elkezdenek “simogatni”, mihelyst unatkoznak. Nem érünk rá hosszú és unalmas bevezetésekre, érdektelen kánaáni körmondatokra, semmiről nem szóló közhelyekre – a lényegről kell beszélnünk, ami nekik fontos, és ráadásul jó stílusban, érdekesen. Azaz fejlődnünk kell abban, hogyan tudjuk jól kommunikálni velük, ami egyaránt szól a kommunikáció formájáról és tartalmáról.

És mivel ebben a cikkben érintettem egy másik kutatást is, lesz harmadik része is a témának!


1 hozzászólás

  1. Kurdi Bogdán

    Ez jobb volt, mint a tegnapi cikk.

Ne hagyd szó nélkül Te sem!