A hatásos igehirdetés és tanítás alapelvei

Nagyon szeretek tanítani, fontos üzeneteket átadni – ez az elhívásom és a szenvedélyem. Amit most leírok, azt egyrészt sokszor tanítottam (persze ennél sokkal részletesebben), másrészt pedig így tanítok. Alapelvek, amiket fontosnak tartok, és amiket alkalmazok is.

Tehát, milyen legyen a jó üzenet – és a jó üzenetátadás?

LEGYEN EGYSZERŰ!

Egy világhírű ügyvéd mondta: „Ha van tíz nagyszerűen kidolgozott és alátámasztott érved, akkor az esküdtek, amikor visszavonulnak dönteni, egyre sem fognak emlékezni! A kevesebb általában több! Csak egyetlen érvet fejts ki – de az üssön mindent!”

Hogyan lehet megtalálni valaminek a lényegét, a magvát?!

Ahhoz, hogy egy gondolatot a lényegéig lecsupaszíthassunk, meg kell tanulnunk könyörtelenül kizárni mindent, ami nem a lényeg! Akkor is, ha egyébként az hasznos, értékes gondolat!

Ez a lényeglátás képessége! A kizárás képessége, és az az önfegyelem, hogy megalkuvás nélkül ragaszkodunk a fontossági sorrendhez!

Az egyszerűség nem azt jelenti, hogy valamit röviden vagy tömören mondunk el! Hanem hogy egyetlen gondolatba belesűríthető? Egyfajta eszencia vagy aranyszabály, ami közmondásszerűen gyökeret ver a gondolkodásunkban, és többi képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből. Azok az igazán jó útbaigazítások, amelyek egy mondatban összefoglalhatók, de egy egész élet kell ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan is lehet azt a legjobban megvalósítani.

LEGYEN VÁRATLAN ÉS MEGLEPŐ!

El kell érnünk, hogy a hallgatóink felfigyeljenek a mondanivalónkra – ez az első feladat. Azután pedig fent kell tartanunk az érdeklődésüket!

Hogyan lehet ezt elérni? Mutatok két nagyon egyszerű példát ugyanarra az alapelvre:

1.) Hány református templom van Kecskeméten?

Ilyenkor mondunk egy számot – a kecskeméteiek talán pontosabbat… talán három. De nem! A Biblia ugyanis azt mondja: A ti testetek a Szentlélek temploma! Tehát annyi református templom van Kecskeméten, ahány hívő református ember! Pont az a nagy baj, hogy mi már csak istentiszteleti helyekben gondolkodunk – és nem abban, hogy az életünk maga az istentiszteleti hely! – S ezután beszélhetünk arról, hogy Isten nem kézzel csinált templomokban, hanem a szívünkben, az életünkben lakik. A hallgatók emlékezni fognak az üzenetünkre.

2.) Hol van Jézus Krisztus?!

Annyiszor énekeljük vagy mondjuk az erre adott válaszainkat – 99%-ban TÉVESEN! Mert nincs se a szívünkben, se a lelkünkben, se a gyülekezetben, se a hívő ember életében vagy otthonában, se az igehirdetésben – ezek teológiailag mind helytelen válaszok. A Biblia azt mondja: Jézus az Atya jobbján ül és közbenjár értünk! A Szentlélek van itt, nem Jézus! Ő majd visszajön, valamikor! – És ezután beszélhetünk, taníthatunk a Szentlélekről.

Mi történt?

Rácáfoltunk a hallgatóink várakozásaikra!

Nagyon sokszor vagyunk úgy, hogy feltesznek nekünk egy kérdést, és mi csak félmosolyra húzzuk a szánkat, mert annyira magától értetődő a számunkra a válasz. És ha megszólítanak, akkor rutinból vágjuk rá a választ.

De ha a válaszunk helytelen, ha a válasz rácáfol arra, amit olyan magabiztosan tudni véltünk – az kizökkent, és figyelemre késztet!

Másodszor pedig érdeklődést és kíváncsiságot kell ébresztenünk.

Hogyan tudjuk ezt elérni?

Úgy, hogy réseket ütünk a tudásukon, a koncepcióikon, majd ezeket a réseket betöltjük. Vagyis a döbbenet után, hogy valamit rosszul tudtunk, felszínesen tudtunk, felváltja a helyes válaszokra és megoldásokra való rácsodálkozás.

LEGYEN KONKRÉT ÉS KÉZZELFOGHATÓ!

A tapasztalataink szerint egy átlagos prédikációnak hány százaléka az ALKALMAZÁS? Mondjuk percben kifejezve – és nem azt kérdezem, hogy mennyinek kellene lennie, hanem hogy mi lehet a valóságos átlag! Egy pillanatra gondoljuk át a válaszunk.

Minél inkább szakértő valaki valamiben, annál hajlamosabb arra, hogy elvontan és absztrakt módon kommunikáljon. Tudós lelkipásztorok előszeretettel prédikálnak a görög szövegösszefüggésekről, a bibliai korról, Jeruzsálemről meg az ókori Izráelről, Luther vagy Kálvin bölcs gondolatairól – ami önmagában nem baj, természetesen – csak sokszor meg sem említenek olyan dolgokat, amik között mindannyian élünk! De mit mondjunk a tinédzser kislányunknak, ha (a magyar felmérések alapján) 16 évesen elveszíti a szűzességét, és a házasságot az egyik legmaradibb hülyeségnek tartja? Vagy ha esetleg kiderül, hogy leszbikus? Egyáltalán hogyan beszéljen szülő a gyermekével a szexről például? Mit csináljunk akkor, amikor a munkahelyen csalásra vagy hazugságra kényszerítenek – ahogyan ezt rengeteg munkahelyen megteszik? Vállalja-e ma egy keresztény a munkanélküliséget és a családja számára is a létbizonytalanságot csak amiatt, hogy például vasárnap eljárhasson az istentiszteletre – mert a munkahelye a hétvégén is megköveteli, hogy dolgozzon?! Hogyan viszonyuljunk keresztényként a feng sui-hoz, az oshóhoz, a lélekgyógyászathoz? Mit mondjunk a csalódott, depressziós középkorú generációnak, akik mindenben és mindenkiben csalódtak? Ha a fiataljaink a facebookon élnek – mi ott vagyunk-e velük, tudjuk-e, mit lájkolnak és milyen youtube videókat osztanak meg egymással?

Az emberek nem tantételeket és elméleteket jegyeznek meg, hanem reális, kézzelfogható, konkrét dolgokat. A problémáik és kérdéseik nem egyetemes elméletek után kiáltanak, hanem konkrét és megvalósítható válaszok után!

LEGYEN HITELES!

Ha én most tartok egy kiselőadást a kábítószerfüggők lelkigondozásáról, annak lenne valamilyen hitele. De ha Csernus doktor tartaná ugyanezt az előadást, aki maga is drogozott, könyvet is írt róla, és praxisának jelentős részében ezzel foglalkozott – annak nagyobb lenne a hitelessége, több embert érdekelne, és többet is tanulna belőle mindenki.

A hitelesség nem azt jelenti, hogy a beszélő tökéletes, feddhetetlen és bűntelen! Hanem azt jelenti, hogy amit mondunk, az megfelel a valóságnak, mély, tartalmas, igaz!

És valamit nagyon meg kell tanulnia elsősorban a 30-on túli igehirdető nemzedéknek: a mai fiatalok, és különösen a tinédzserek nem csak hogy ezerszer kényesebbek a hiteles üzenetekre – de a kezükben, a zsebükben van az az eszköz, és a zsigereikben az a készség és igény, hogy az információt bármikor és bárhol leellenőrizzék! Ma az internet, a Wikipédia, a Google ott van a legtöbb tini telefonján – és tudják is kezelni! Sőt, a hívőbbeknek akár a mobilbiblia görögül és héberül is, beépített szótárprogrammal és kommentárokkal! És amíg mi magabiztosan prédikálunk valami urbán legendát, a padban ülve simán felmennek a netre, leellenőrzik, hogy jól tudjuk-e, jól emlékszünk-e, és ha nem, akkor sérül a szemükben a hitelességünk!

Ma azért nagyon nehéz kommunikálni,mert olyan technikai eszközök állnak bárki rendelkezésére és üzenet és a kommunikátor leellenőrzésére, amik öt-tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak – különösen egy 12 éves kistini kezében!

HASSON AZ ÉRZÉSEKRE!

Hogyan érjük el, hogy az emberek törődjenek is a gondolatainkkal, ne csupán elraktározzák azokat? Úgy, hogy nem pusztán informálunk, nem tényeket közlünk, hanem azokat összekötjük a hallgatóink életével. Ehhez pedig érzések kellenek.

Nem az elvont dolgok felé érzünk bármit is – hanem a valóságos, konkrét személyek, események felé. És ezt a tényt sem hagyhatjuk ki a kommunikáció folyamatából! Gyakran az a legnehezebb, hogy melyik érzést kell segítségül hívnunk ahhoz, hogy az üzenetünk célba találjon!

Fontos azonban, hogy ez már régen nem valamiféle patetikus retorikai színjátékról, tömegpszichózisról vagy érzelmi manipulálásról szól. Az MLM-technikák, a bűntudatkeltéssel manipuláló moralizálás kora 2017-ben biztosan lejért. A kor és a kortársak őszinte, de valóságos érzéseket követelnek és akarnak átélni. Ez azt jelenti, hogy az üzenetünknek valós élményekből kell fakadnia, élményekhez kell kapcsolódnia, és élményt kell adnia. És egy nem egyenlő valamiféle öncélú szórakoztatásnál, hanem azt jelenti, hogy amiképp az üzenetünket nem vehetjük ki a mindennapjaink kontextusából (lásd alkalmazás), úgy nem választhatjuk szét az információt annak a következményeitől. Ha képekkel egyszerűsítenénk le, így szólna a tétel: az üzenetünk nem szólhat csak az agynak – a szívhez is kell szólnia.

SZTORIZZUNK!

A kutatások azt igazolják, hogy egy-egy szituáció gondolatban való modellezése és elpróbálása jelentősen segíthet abban, hogy amikor mi kerülünk hasonló helyzetben, akkor megfelelően cselekedjünk.

A történetek ebben segítenek! A történetek meghallgatása olyan, mint amikor a pilóták egy repülőgép szimulátorán gyakorolnak. Éles helyzetben egy-egy történet, illetve annak a tanulsága, a haszna, a lényege ezerszer könnyebben és gyorsabban felidézhető és alkalmazható, mint bármekkora és bármilyen elméleti tananyag vagy információ!


Ne hagyd szó nélkül Te sem!