AJÁNLÁS:

Nagy örömmel olvastam az írásokat. Hónapok óta olvasok hírleveleket, online marketinggel kapcsolatos írásokat. Keresem a választ, hogy a gyülekezetbe járók mellett hogyan tudjuk megszólítani azokat az embereket, akiknek az egyházról, a vallásokról és a lelkipásztorokról valamiféle maradi társaság jut az eszükbe, akik … és hadd ne folytassam, mit mondanak rólunk. Az Ön által összeállított „tréning” egy nagy hiányosságunkat fogja pótolni. Jól összeszedett gondolatokon keresztül szólítja meg az olvasót. Lekötötte a figyelmemet és közben azt éreztem, hogy igen, erre van szükségünk. Fontosnak tartom, hogy mindenkit a saját területén (életterületén) tudjunk megszólítani, hogy az egyén a saját problémáira, kérdéseire megkapja a megfelelő választ, mely nem ideig-óráig nyújt reménységet és boldogságot, hanem a feltámadott Krisztusban az örök életre. Remélve, hogy a folytatás is ilyen; jó szívvel ajánlom a tréninget mindenkinek.

Hella Ferenc

Református lelkipásztor, Bajánsenye






Tudta, hogy az átlag magyar ember naponta 13-17 percet olvas összesen (folyóiratot, szórakoztató irodalmat, mindent!)? - A legtöbben valószínűleg (és sajnos) ezt a két oldalnyi szöveget sem fogják elolvasni...

Tudta, hogy a felnőtt lakosság kb. 90%-a egyetlen szakkönyvet sem olvas el egy év alatt? (Tartalmas, szakmai vagy személyiségépítő könyvet, elejétől a végéig!)

Tudta, hogy kortársaink közel 60%-a az iskolái befejezése után
többé egyetlen könyvet sem olvas el
, ami életének minőségét, személyiségének növekedését vagy akár a szakmai karrierjét segítené?

Ön is azok közé tartozik, mint a felnőtt emberek majd 90-95%-a, akivel a közoktatási struktúra és színvonal egy életre megutáltatta a tanulást?

Keresztény emberként hogy áll a napi csendességével? Könnyű megtartania, vagy már nagyjából kívülről tudja a legtöbb áhítatoskönyv tartalmát? - Sajnos tény, hogy a legtöbb keresztény számára a hitélet talán egyik legfrusztrálóbb része a naponkénti "csendesség" megtartása.

Nem gondolja, hogy a gyülekezeteink prédikációi még mindig tulságosan elméleti és teológiai jellegűek? Nem hiányolja a konkrét, gyakorlatias, személyiségünket és jellemünket valóságosan építő és formáló üzeneteket?

Vannak olyan TÉMÁK, amelyekről még nem hallott tanítást a gyülekezetében, holott az életünk mindennapos részei? Olyan témák, amelyekről ritkán írnak a keresztény szerzők, pedig olyan jó lenne olvasni, gondolkodni, beszélgetni róluk. És amelyek talán a nem keresztény barátainkat is érdekelhetik?

És egy utolsó kérdés: tisztában van azzal, hogy az igazán sikeres, eredményes, helyes önértékeléssel bíró és boldog emberek (akár a missziómunkában, akár a társadalmi vagy üzleti életben) nem attól lettek azzá, akik, mert szerencsésebbek, intelligensebbek, tehetségesebbek vagy eleve gazdagabbak voltak, mint a többiek - hanem mert nagyon tudatosan megválogatják, mivel táplálják a lelküket és a szellemüket?!

És mindez természetesen nem csak a magánéletünkre vagy a szakmai fejlődésünkre van óriási hatással, hanem a bibliaismeretünkre, az Istennel való kapcsolatunkra és azon túl a szolgálatunkra, az elhívásunk kiteljesítésére is!
Szeretne boldogabb és eredményesebb keresztény életet élni?

Ha igen, szánjon most pár percet arra,
hogy elolvasson egy olyan üzenetet, amely alapvető
szemléletváltást indíthat el az életének minden területén!



 
Ha készen áll, ha kíváncsi rá,
kérem kattintson ide!

De ha úgy gondolja, olvassa át az oldalt,
és csak utána lapozzon tovább!





 
   
 






Valószínűleg a "személyiség-tréning" nem egy szakmailag helytálló megnevezése annak, amit fel tudunk kínálni. A pontos megfogalmazás talán így szólna:


gondolkodásmód-formáló tanulmánysorozat 365 részben.

Azért nevezzük mégis így, mert a gondolkodásunk fogja meghatározni a személyiségünket. Egyes kutatók azt állítják, hogy a döntéseink 90-95%-a nem tudatos, hanem a berögzült gondolkodási sémáink eredménye. Vagyis az esetek legnagyobb részében a döntéseink "automatikusak", nem mérlegelünk alaposan, részletesen, körültekintően minden részletet, adatot, hanem döntünk - az értékrendünk, a beállítottságunk, a hitünk, a céljaink - vagyis a gondolkodásmódunk alapján. Ez a "tréning" - vagy tanulmány-sorozat éppen ebben hivatott segíteni, formálni bennünket.

Amennyiben csatlakozik hozzánk,
egy éven keresztül MINDEN NAP kapni fog tőlünk egy e-mailt. Ez a mail másfél-három (esetenként több) oldalnyi tömény, gyakorlatias és biblikus "tanítást" fog tartalmazni, amely "felhangolja" a napjait, szélesíti a szemléletét, formálja a gondolkodásmódját, és amennyiben meg is valósítja, megváltoztatja az életét! Kiteljesíti és meggazdagítja. És felkészíti önt a mindennapok helyes döntéseire.

Tehát még egyszer:

1.) megadja a mindennapi lelki eledelt - igazi, magas lelki-szellemi tartalmú diéta lesz ez a személyiségének és a hitének

2.) nagyon gyakorlatias és azonnal alkalmazható tanácsokat, a gondolkodását meghatározó irányelveket ad

3.) mivel alapvetően formálja a gondkolkodásmódját, mindez pozitív hatással lehet a kapcsolataira, a szakmai karrierjére és a gyülekezeti szolgálatára egyaránt!

4.) Mindezt olyan stílusban és olyan témák által, amelyekkel bátran megszólíthatja a környezetében élőket, és továbbadhatja "tudásával" együtt az evangélium üzenetét is!

Ezt felfoghatja úgy, mint


egy speciális napi áhítatot,

vagy mint egy tudatos és folyamatos önképzést

esetleg mint egy nagyon komoly és drága tréning-anyagot, 365 részletben!

Szó szerint RENGETEG levelet, gondolatot, tanácsot, ötletet fog kapni - és ez persze azt is jelenti, hogy csak akkor érdemes belekezdenie, ha komolyan is akarja venni. Ha elkötelezi magát a fejlődésre! Mint minden nagy jelentőségű dolog, ez is áldozatba fog kerülni: az idejébe és a kitartásába. DE MEGÉRI!

"SZEMÉLYISÉGTRÉNING" KERESZTÉNYEKNEK?!

Minden "rendes" keresztény rendszeresen hallgat prédikációkat vagy tanításokat valamilyen formában. A gyülekezeteinkben azonban sokszor "csak" teológiai témákról van szó, vagy ha hozzá is nyúlnak prédikátoraink egy-egy olyan témához, amely a nyers mindennapokról szólnak, gyakran a problémafelvetésnél, és néhány igeversnél "mélyebbre" nem jutnak. Abban professzionális szintre küzdöttük magunkat, hogy megmondjuk, mi miért nem jó - de a "hazavihető", megélhető, és a munkahelyen, iskolában, a családunk vagy a barátaink előtt is képviselhető megoldások túl gyakran és túl feltűnően hiányoznak.

Igen, a megoldások!

Itt van oldalt egy kivonatos témalista, amely csak kivonatosan jelzi, miről is szólnak ezek a napi leckék. Érdemes átolvasni, és ebből rögtön érthetővé válik, mire is gondoltunk a tréning összeállításakor. Vajon ezekről a témákról milyen gyakran hallunk prédikációkat és tanításokat a gyülekezeteinkben?! Talán túlságosan "világiak" ezek a témák? Nos akkor rá kell ébrednünk, hogy mi is ebben a világban, ezek alapján éljük az életünket.

Fel lehet így is fogni:


365 "prédikáció"
a megszokottól eltérő témákról,
és a megszokottól eltérő stílusban!


Tegyen egy próbát!

Ha feliratkozik AZ OLDAL ALJÁN, egy hétig küldjük mindenféle kötelezettség nélkül a "prédikációinkat".


Vagyis belenézhet a tréningbe, nincs mit veszítenie!
Ha megunja, vagy ha csak másra számított, bármikor egy kattintással leiratkozhat, és nem lesz több levél!

Meggyőződésünk,
hogy ebben a megváltozott világban változnia kell a kereszténységnek is. Különben elrohan mellettünk az a világ, amelyben Jézus Krisztust kellene képviselnünk a kortársaink felé. És ha ez megtörténik, nem lesz kinek elmondani az evangéliumot! Már így is üresednek a templomaink, és egyre inkább közömbössé válnak az emberek a kereszténység iránt - mert valahogy nem találjuk velük a hangot. Istenre szükségük lenne, Jézus is érdekli őket, zajlik körülöttünk egy spirituális forradalom, és mégis mi vagyunk ennek az egésznek a nagy vesztesei. Vagyis nem is mi, hanem Isten Országa, miattunk! A nyugati kereszténységnek változnia kell! Nem a tartalmában, hiszen az üzenetünk ugyanaz, ami kétezer évvel ezelőtt Jézus üzenete volt - de a kommunikációnk stílusának, a kapcsolatépítésünk módjának, a kultúránkhoz és a bennünket körülvevő emberekhez való hozzáállásunknak változnia kell! Ehhez azonban először nekünk kell megváltoznunk, a gondolkodásunkban - vagy a "szívünkben", ahogy a Biblia mondja.






A lelki-szellemi diéta

című online térning tartalma címszavakban:

- bibliai alapelvek és példák
- személyiség-fejlesztés
- tanulási módszerek
- helyes szokások kialakítása
- önfejlesztés
- önmenedzselés
- intelligencia-fejlesztés
- kompetencia-növelés
- időgazdálkodás
- helyes önértékelés
- referencia-csoportok
- mentori kapcsolat
- coaching
- kapcsolat-építés
- értékrend kialakítása
- lelki sérülések kezelése
- boldogság és megelégedés
- felelősség
- sikerszemlélet
- önfegyelem
- lelki egyensúly és harmónia
- spiritualitás
- napi csendesség
- bibliatanulmányozás
- egészséges életmód
- egészséges táplálkozás
- a test és a lélek kapcsolata
- fizikai erőforrások
- betegség és gyógyulás
- testkultúra
- csapatépítés
- gondolkodás-fejlesztés
- alkalmazkodás
- visszajelzések
- félelem és szorongás
- depresszió
- emberi jogok
- konfliktuskezelés
- kreatív problémamegoldás
- kommunikáció és retorika
- meggyőzés
- kiválóság és profizmus
- célkitűzések
- változás-menedzsment
- kríziskezelés
- érzelmi intelligencia
- önismeret
- elfogadás és tolerancia
- motiválás
- stresszkezelés
- lelki állóképesség
- posztmodern életstílus
- politikai felelősség
- apologetikus misszió
- szabadság és szabadosság
- vágyak és szükségek
- törvény és törvényeskedés
- megbocsátás
- magány
- szerepeink és álarcaink
- erkölcs és értékrend
- fogyasztói kereszténység

 
 

Mert egyszerűen nem szabad, úgy értem, VÉTEK eltékozolni, vagy csak takaréklángon égetni az éveit, a lehetőségeit, az Istentől kapott képeségeit és tehetségét csak amiatt, mert nem tudja, hogyan tudná megtenni a legtöbbet abból, ami Önön, ami rajtunk múlik, és hogyan tudná kihozni a legtöbbet Önmagából!
Mert a céljaink és elhívásunk beteljesítéséhez olyan erős motivációt, és olyan hatékony szemléletet illetve konkrét segítséget kaphat, amelyet most valószínűleg nem is feltételez!
Mert a tréning kíméletlenül egyenes, őszinte, sablonoktól és mellébeszéléstől mentes, kifejezetten gyakorlatorientált és nagyon tömény, az ezutáni gondolkodását döntően befolyásoló ismeretanyagot ad át!
Mert amit itt tanul, az teljesen összhangban van a Biblia alapelveivel, de olyan módon és szemlélettel alkalmazza azok igazságait,amilyen módon a keresztények szinte sehol nem kapnak tanítást ilyen és ehhez hasonló alapvető témákban.
Mert ez a személyiségtréning egyben napi csendességévé is válhat. Meggyőződésünk, ha 365 napon keresztül következetesen táplálja gonoldkodását, hitét, jellemét ilyen szemléletű lelki eledellel, az alapvetően meg fogja határozni a további életét, a kapcsolatait, az életkörülményeit és természetesen a gyülekezeti szolgálatát illetve a missziómunkához való hozzáállását is!




AJÁNLÁS:

Bár teológiát nem tanultam, én ezt nevezném gyakorlati teológiának! Olyan anyag, amely nagyon életszagú, és megpróbálja a mindennapok gyakorlatára lefordítani a Biblia tanítását, felhasználva ehhez a tudományos kutatások eredményeit is - szerintem nagyon helyesen! A tudomány sem kutathat mást, mint az Isten által teremtett világ törvényszerűségeit, és ha ezt biblikus hittel teszi, akkor minden esélye megvan, hogy igaz következtetésekre jusson. Minden esetre egy módszer hatékonyságát csak azon mérhetjük le, hogy általa milyen mértékben válhatunk Istennek tetsző emberré.

Filep Zoltán

Presbiter,
Miskolc-Diósgyőri Református Gyülekezet

 

 

 

 











Teljesítmény-centrikus világunkban nagy veszélyt jelent az, hogy amint elértünk egy bizonyos célt, szintet vagy eredményt, amelyhez megkövetelték tőlünk a fejlődést és a tanulást, abba is hagyjuk azt. Ha lediplomáztunk, ha letettük a nyelvvizsgát, nem tanulunk többet. Minek. Nem a valóságos tudás számít, hanem a papír. Ez azonban csak rövid távú és felszínes eredményeket fog produkálni az életünkben. Miért? Mert – és ez egy nagyon lényeges aranyszabály, amit be kellene vésnünk mélyen a gondolkodásunkba! – a fejlődésünk határozza meg, hogy kik és mik vagyunk, az identitásunk határozza meg, hogy kiket vonzunk és kikre tudunk hatást gyakorolni, és a vonzáskörünk, a számunkra elérhető kapcsolatok határozzák meg a céljaink elérésének sikerét. És a sor elején a fejlődésünk áll, amelyért egyedül mi magunk vagyunk a felelősek! Ez igényességet jelent önmagunkkal szemben! Aki pedig fejlődni akar, annak be kell fektetnie a legfontosabba és a legértékesebbe: önmagába!

A keresztény élet ugyanerről szól. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy megelégednek azzal, hogy "bejutottak" a mennybe - vagy a gyülekezetbe (nem mintha a kettő ugyanaz lenne!). A gyermekeinket bibliaiskolákba járatjuk, a konfirmandusokat vagy a bemerítkezésre készülőket intenzíven oktatjuk, de azután mintha kifogyna a lendület. Mint az oktatásban. Diploma után az emberek 90%-a nem képzi tovább magát. A gyülekezetben sem. Felnőttként megszokjuk, hogy már nem tanulunk, nem készülünk, nem "vizsgázunk" - nincs tétje annak, hogy vasárnapról vasárnapra ott ülünk a templomban vagy az imaházban. És valahogy elmarad a fejlődés. És ezzel együtt elmaradnak a kihívások, a sikerek, az eredmények, a győzelmek is. "Megállapodunk" - ami sokszor inkább azt jelenti: leragadunk egy bizonyos szinten.

„Amíg éretlen vagy, addig fejlődsz. Amint megértél, elkezdesz rothadni!”
(Ray Kroc)

A folyamatos fejlődés nem opciója Isten Országának - de talán egy józan emberi életnek sem - hanem szükségszerű velejárója. Aki nem fejlődik, akinek nem tágul és nem érik a gondolkodása, a jelleme, akinek nem csiszolódnak a készségei és akinek nem bővül az ismerete, amit aztán továbbadhat mások építésére - azzal baj van. Az valami nagyon fontosat elveszített útközben.

Az élet az érlelődésünk. Lehet ezt megszentelődésnek is nevezni. A végén majd ez a földi test elrothad, és lesz valami új, mennyei, dicsőséges. Addig azonban érlelődnünk kell - mint a jó bornak. Kár lenne, ha még életünkben megkezdődne a rothadás, mert abból csak besavanyodott, bekeseredett, célját és örömét vesztett kereszténység lenne, amivel Isten nemigen tud már mit kezdeni. És talán éppen ez a baj a nyugati kerszténységgel, ezért nem fejlődünk, ezért fogynak gyülekezeteink és egyházaink. Mert leragadtunk valahol útközben, és már mindenki más messze jár.

Nem állítjuk, hogy ez a tréning megoldást ad minden problémára - sajnos nem! De segíthet lendületbe kerülni! Ez biztos! Visszaadja a helyes motivációinkat, a kereszténységünk megélésének aktualitását. Felpezsdíti a gondolatainkat, és azon keresztül az életünket, a kapcsolatainkat. Remélhetőleg a gyülekezeteinket is. Mert most erre van nagy szükségünk!

Még egyszer kérem, tegyen egy próbát! Adjon egy esélyt nekünk, hogy Isten eszközeivé válhassunk az Ön életében!

.
Próbálja ki egy hétig, kötelezettségek nélkül!

És ha megtetszett, maradjon velünk egy éven keresztül!


De mennyibe fog ez kerülni a végén?!

Valószínűleg Ön is pontosan tudja, hogy semmi nincs ingyen! (Ha már keresztényként gondolkodunk együtt, akkor remélem pontosan tudja, hogy a kegyelem sem ingyenes - Istennek nagyon-nagyon drága volt, mert a Fiát kellett adnia érte. Csak nekünk "tűnik" ingyenesnek!) Szóval ez a tanulmány-sorozat is része egy posztmodern, internetes missziómunkának, amelyben egyre többen dolgoznak, és amely nagyon komoly összegeket emészt fel havonta. Mindez a benne résztvevők saját áldozata - de önmagában, és főképpen hosszú távon nem elegendő. Ezért szeretnénk támogatást kérni a szolgálatainkért. A Biblia is azt mondja, hogy méltó a munkás a fizetségére, mi pedig ezt a "fizetséget" folyamatosan visszaforgatjuk ebbe a szolgálatba, hogy fenntarthassuk és bővíthessük. A tréningnek tehát lesz egyfajta előfizetési díja - ha a folytatás mellett dönt majd.

De itt jön az egyáltalán nem szokványos rész!

Ezt kérem mindenképpen olvassa el,
mert ilyet a "világban" sehol nem fog találni!


A tréningért hozzájárulást, támogatást kérünk az APCSEL29 hálózat valamennyi munkájához, a munkatársaink, fordítóink, programozóink és a szolgálatunk fenntartásához. Ez az "előfizetési díj" felhasználási célja.

És hogy mennyi lesz ez az előfizetési díj?

Azt döntse el Ön!


Tudjuk, hogy ez egy merész ajánlat!

Döntse el Ön, hogy mennyivel tudja és akarja támogatni szolgálatunkat, hogy menniyt ér Önnek ez a 365 napos intenzív "tréning"!


MIUTÁN MEGNÉZTE, KIPROBÁLTA, és értékesnek, hasznosnak ítélte, ajánljon fel érte egy olyan összeget, amit havonta elküld nekünk! És mi kérdés nélkül elfogadjuk a felajánlását!


Mit gondol, ez egy becsületes, nagyvonalú és "keresztényi" ajánlat?!
Ne felejtse, ezzel nem csak ezt a tréninget fizeti ki, hanem egy nagyon széleskörű missziót és szolgálatot is támogat!

No de visszatérve a tréningre: próbálja ki!
Ez semmibe nem kerül, ezzel semmit nem veszíthet!


Higgye el, ez az év meghatározó lehet az Ön számára!











 

 
 
Az Ön keresztneve, ahogyan szólíthatjuk:
Az Ön e-mail címe,
amelyre a napi üzeneteket elküldhetjük:
Kérjük győződjön meg róla,
hogy helyesen írta be e-mail címét!

A jelentkezését meg kell erősítenie!
Ehhez majd kattintson az e-mail címére kiküldött levelünkben található linkre!
Amennyiben nem találná a levelet, nézze meg a spam-mappában is (gmail-nél előfordul)!


A tréning kipróbálása teljesen ingyenes, ezen a két adaton kívül semmilyen más információt
nem kell megadnia magáról, és akár már a próbahét közben is, bármikor leiratkozhat!
Adatait természetesen nem adjuk ki harmadik félnek!