Először is bocsánat a nagy kihagyásért itt a blogon. Elmentünk tréningezni, szülőket látogatni, kicsit nyaralni, amit tarkított pár nem várt esemény is, és hát a netkapcsolat nem volt a legfényesebb ott, ahol megszálltunk…
Most csak a legfontosabb dolog – előre és visszatekintés:
Megtartottuk a misszió és marketing című minitréningünket május 28-án, íme néhány visszajelzés a résztvevőktől:

“Aki komolyan szeretne foglalkozni gyülekezetépítő programok és alkalmak szervezésével, az ne hagyja ki ezt az alkalmat!”
Bihari Károly, Bp-Rákoscsabai Református Egyházközség
“A missziós programszervezésnek egy nagyon igényes összefoglalóját hallottam, amiből több dolgot be fogok építeni a saját szolgálatomba!”
Szilvási Anna, Hetednapi Adventista Egyház Józsefvárosi gyülekezete
“Örülök, hogy eljöttem! Nem csak hasznos, de élvezetes is voltak az előadások. Ajánlom mindenkinek, akinek fontos Jézus Krisztus, a Közössége, és szeretne másokat is meghívni a gyülekezetébe. A misszió hasznos, igen gyakorlati eszköztárát ismertem meg.”
Törökné Jordán Katalin, Budai Ciszterci Szent Imre plébánia
A tréningről készült videófelvétel, és a DVD tartalmazza a bemutatott, igen részletes prezentációt is (offline prezi fájlban) – megrendelhető 5000 Ft + postaköltséges áron innen – vagy a tréning saját oldaláról, amely itt van.
És ami következik: egy nagyon-nagyon ígéretes és fontos témát feldolgozó tréning:
Támogatásgyűjtés és pályázatírás gyülekezetek számára
Sajnos sokszor a gyülekezet és a lelkipásztor “fenntartása” elviszi a gyülekezet pénzének legnagyobb részét, és épp a missziómunkára nem marad anyagi forrás – ebben szeretnénk segíteni – mert ez nem egészséges! Szeretnénk bemutatni, hogyan tud a gyülekezet maga szponzorokat és támogatókat gyűjteni saját missziós programjaihoz, illetve hogyan tud sikeresen (!) pályázni állami, önkormányzati vagy civil fórumokon. Mindebben egy igazi bennfentes szakértő lesz a tréningen segítségünkre meghívott előadóként.
A dátum: JÚNIUS 22. kedd, 16-20h
Helyszín: a Magyar Kultúra Alapítvány székháza a budai várban, a Mátyás templommal szemben (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)
Regisztráció: 15.45-től
A tréning ezúttal is nagyon tömény és intenzív lesz.
Az első részben jómagam a támogatásgyűjtés bibliai alapelveit és módszereit fogom bemutatni, míg a második részben Seres Zsuzsa kifejezetten a gyülekezetek számára elérhető pályázati lehetőségekről és a sikeres pályázatírás módjáról, trükkjeiről fog egy átfogó előadást adni.
Dr. Seres Zsuzsanna a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatóhelyettese, társadalomkutató, akinek a szakterülete a szervezetszociológia, és hosszú ideje foglalkozik kulturális menedzserképzéssel illetve a pályázatírás és a civil szervezetek finanszírozásának tanításával. Hiszem, hogy a személye szakmailag is magasra teszi a minitréningünk színvonalát, és az apcsel29 alkalmain megszokott vidám, baráti, jó hangulatú – de nagyon tömény információ-sűrűségű képzést várhatunk.
A részvételi díj ezúttal is 5000 Ft/fő, amit ezúttal előreutalással kell fizetni.Sajnos az előző tréningnél nem voltak jó tapasztalataink a helyszínen történő fizetéssel, mert a jelentkezők fele nem jött el. Kérem ebben a megértéseteket!
Ezt a tréninget is rögzítjük, így később rendelhető lesz – a résztvevőknek természetesen most is díjmentesen jár a DVD és az összes prezentáció illetve segédanyag.
Viszünk az előző tréningek felvételeiből is, így ha valakinek szüksége lenne egy korábbi oktató-anyagunkra, megvásárolhatja!
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚNIUS 20. vasárnap
















