APCSEL29

Szolgálat a szolgálók mögött

Mit várnak a fiatal felnőttek a gyülekezettől?

Rovat: misszió 2010. február 8.

LifeWay Research készített egy felmérést a 18-34 éves fiatal felnőttek között tavaly. Íme, a lényeg.

A gyülekezetbe járók 73%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a azt mondta, hogy az életükben alapvetően meghatározóak azok a csoportok, ahol a kortásaikkal közösségben lehetnek.

A gyülekezetbe járók 71%-a olyan házicsoport vagy kis közösség tagja szeretne leginkább lenni, ahol nagyon gyakorlatiasan, együtt beszélgethetnek az életükről, és közösen kereshetik illetve alkalmazhatják a Biblia igazságait.

A gyülekezetbe járók 68%-a, a gyülekezetbe nem járók 45%-a kifejezetten olyan kiscsoportokat keres, amelyekben hozzájuk hasonló, és hasonló életkörülmények között élő, hasonló tapasztalatokat szerzett, kortárs emberekkel építhetnek kifejezetten személyes kapcsolatokat

A gyülekezetbe járók 66%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a számára a mások szükségeinek betöltése, tehát egyfajta szociális érzékenység és segítségnyújtás kihagyhatatlan eleme a közösségi életnek.

YoungAdults

Oké, akkor gondolkodjunk! A fiatal felnőttek négy legfontosabb elvárása a gyülekezettel szemben (is):

1. VALÓS KAPCSOLATOK
Ennek a generációnak a legnagyobb szüksége a valós, tartalmas emberi kapcsolatok iránt van. És az egyháznak kellene a legjobb, legmélyebb, legőszintébb, legszeretőbb barátságok forrásává válnia.

2. BIBLIAI ÉRETTSÉG
Vágynak a bibliai igazságok felfedezésére és alkalmazására – de elegük van abból, hogy dedósként kezelik őket, akiknek akár 30 évesen is kiskanállal rágják szájba a lelki eledelt. Készek megküzdeni az igazságok felfedezéséért, benne akarnak lenni a folyamatban, már nem a jóllakás a cél, hanem meg akarnak tanulni főzni! Olyan helyet keresnek, ahol ezt megadják nekik – és nem tartják őket lelki kiskorúságban, kiszolgálva őket, mint „hozzá nem értőket”.

3. TÁRSADALMI/SZOCIÁLIS ÉRZÉKENYSÉG
A mai fiatal felnőttek olyan gyülekezetekhez és közösségekhez vonzódnak,akik nem csak „szónokolnak”, hanem részt is vesznek a megoldásokban. Társadalmilag és szociálisan érzékenyek, tudatosak, aktívak és kezdeményezők. Olyan közösségeket keresnek, amelyeknek jól felismerhető küldetésük van, és amelyek benne élnek a korukban, kultúrájukban és emberi közösségükben. És a lényeg: valóságosan munkálkodnak, dolgoznak is, aminek látható, mérhető eredményei és gyümölcsei is vannak.

4. EREDETISÉG
Olyan közösséget keresnek, amelynek van „egyénisége”, stílusa, arculata – amely felismerhető, markáns, egyedi. És amely a szó eredeti értelmében is „eredeti” – vagyis amelynek van ereje, hatása, „következménye”, a saját életükre nézve is, és a társadalomra, kultúrára is, amelyben élnek.

Jogos elvárások?
Feltétlenül!

Ilyenek a gyülekezeteink?
????


Olvasd el ezeket is!

Korábbi cikkeink, amelyek hasonló témákkal foglalkoztak:


Facebook kommentek:

Már 5 hozzászólás

  1. Irma Bacsi szerint:

    Koszontelek az Ur-Jezus szeretetevel,tetszik az iras,a felfogas,a torodes stb … a lenyeget kiemelem amit azt hiszem mindenki egyet ert velem az az ,hogy
    ”Nem csak „szónokolnak”, hanem részt is vesznek a megoldásokban.”ez nagyon fontosss…

  2. Félix szerint:

    Ez nagyon konkrét! Jól megfogalmazta a szerző, gratulálok! Reméljük,hogy sok gyülekezet tud majd megvalósítani dolgokat ezekből!

  3. Erzso szerint:

    Mit várnak a gyülekezettől???
    A gyülekezet MI vagyunk! Olyan a gyülekezet, amilyenek mi vagyunk! Hát ne azt várjuk, hogy majd a másik mit csinál, hanem álljunk fel és menjünk! és akkor lesznek emberek, akik társakként mellénk állnak, ezt megtapasztaltam én is!

  4. saab szerint:

    exactly! no comment! :)

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá Te is!

Biztonsági ellenőrzés a spam-robotok ellen.
Kérlek írd be a képen látható számokat!
Ha nem vagy biztos benne, generálj újat!