Talán sokan látták a Rettenthetetlen című Mel Gibson filmet. Itt van ez a skót szabadságharcos (no persze tudom, történelmileg nem túl hiteles ábrázolásban, de ennyi csúsztatás mindig belefér a hollywoodi történelemábrázolásba) – és a Stirling Hídnál, egy különösen nehéz ütközet előtt így szól a felsorakozott katonáihoz – akiknek nem mellékesen brutális túlerővel kellett épp farkasszemet nézniük, és ezért meglehetősen alulmotiváltak voltak az ütközet előtt:
„William Wallace vagyok! És honfitársaim seregét látom a zsarnokság ellenében. Szabad emberként jöttetek harcolni, és szabadok is vagytok! Mit tennétek szabadság nélkül? Harcoltok? Azok ellen? Nem! Ha futunk, életben maradunk. Így van. Ha harcoltok, talán meghaltok. Hát fussatok, és élni fogtok. Egy ideig. De mikor végül ágyatokban meghaltok, vajon elcserélnétek-e a közben eltelt napokat hogy egyszer, csak egyetlen egyszer, ide visszatérjetek, és odakiáltsátok ellenségeinknek, hogy életünket elveheti, de szabadságunkat soha!”
Ez a rettenthetetlen vezető aztán tudta inspirálni a csapatát! Győztek is!
Aztán persze legyűri őt is az ármány, a politika, az érdek, de a film vége felé van egy érdekes beszélgetés Robert the Bruce és az apja között (ő volt, aki elárulta William-et). Ezt is idemásolom a filmből:
„- Fiam… Az angol szövetségre szükségünk van. Ezt te elérted. Megmentetted a családod, növelted birtokod. Idővel teljes Skócia ura leszel.
- Birtokok. Címek. Emberek. Hatalom. Ez mind semmi!
- Semmi?
- Semmim sincs. Az emberek harcolnak értem, mert különben megfosztom őket földjüktől, és feleségük, gyermekeik éhen halnak. Azok, akik Falkirk mezejét vörösre vérezték… Azok William Wallace-ért harcoltak, és amiért ő harcol, az nekem sose jutott. És én megfosztottam ettől, mikor elárultam, leolvastam az arcáról a csatatéren. És ez elemészt.
- Nos, mindenki áruló. Mindenki csügged.
- De én nem akarok csüggedni! Hinni akarok… mint ő!”
A valóságban Robert rátalált a hit útjára, és ő vezette Skóciát az Első Skót Függetlenségi Háborúba, amelynek végén 1314-ben legyőzte a II. Edward király vezette Angliát, és kivívta népe szabadságát.
Nos, visszatérve a filmhez, a vezető ábrázolásához – mit is látunk? Milyen a rettenthetetlen, az inspiráló, a népét győzelemre segítő vezér?
Jövőt lát maga előtt, méghozzá csodálatos, nemes, győztes jövőt, amiért érdemes harcolni, akár az életünket is adni! Tudom, hogy talán merész a párhuzam, de Hitlernek is azért volt akkora szuggesztív hatása, mert valami elképesztő jövőt tudott lefesteni a nagyszerű német nép számára. Hitler (az elején legalábbis) jó vezető volt – csak rossz célokat választott! Helyes célokat, motiváló célokat kell találnunk, amelyek elérhetők! Olyan célokat, amelyek nem elérhetetlen ideálok, nem vágyálmok, nem illúziók, nem megfoghatatlan általánosságok! Olyan nagyszerű dolgok, amelyek soha nincsenek ingyen (akkor nem lenne túl nagy értékük sem), de mindig megérik az árukat! Ahogyan George Bernard Shaw mondta (és ez az idézet életem egyik alappillére):
„Az igazán nagy dolog az életben egy hatalmasnak elismert cél elérésében eszköznek lenni. A világot megváltoztatni, és nem egy jelentéktelen, önző, beteges és panaszkodó kis szőrcsomónak lenni, aki folyton azért tesz szemrehányást a világnak, mert az nem az ő boldogságát tartja a legfontosabbnak…”
Szóval mutassunk hatalmasnak elismert, nagyszerű, nemes (szeretem ezt a szót) célokat – ilyenekből amúgy is túl kevés van manapság!
Minden ember azt szeretné, ha az élete jelentőségteljes lenne. Ha lenne valami benne, ami méltó – és valóban méltó – az utókor emlékezetére. Mégha az „utókor” csak pár ember is. Szeretnénk valamit, ahogy Salamon is mondja, a „kezünk munkáját maradandóvá” tenni. Szeretnénk egy nagy történet részeseivé válni. Ilyenek vagyunk – és ez így is van rendjén.
Az igazi vezető oda viszi az embereket, ahol az igazán nagy történetek szereplőivé válhatnak! Ahol valóban számít valamit az erőfeszítésük, az áldozatuk – mert ha ezt tudják, ha ebben 100%-ig biztosak, akkor szívesen adják a vérüket is!
Mi a nagy probléma manapság ezen a téren?
Hogy nagyon kevés olyan vezetőt látunk magunk körül, akik vinni is akarnak valahová, valami nagy és nemes, elérhető és konkrét cél felé. Nem vezetnek, inkább csak szórakoztatnak és kiszolgálnak. Sajnos ez az általános elvárás – és ezt sok vezető szolgalelkűen magára is veszi. Kevesen vannak, akik kimozdítanak, akik miatt önként állunk fel a kényelmes foteleinkből, akik miatt ha kell, száz kilométereket is utazunk, akiket érdemesnek, MÉLTÓNAK találunk arra, hogy kövessük is! Ne csak egyetértsünk velük, ne csak szurkoljunk nekik, hanem melléjük álljunk és harcoljunk, értük, velük, együtt, AZÉRT, AMIÉRT IGAZÁN ÉRDEMES!
Igazi vezetőkre van szükségünk! Nekünk is, az egyháznak – és azoknak is, akik még az egyházon kívül vannak.
Mit gondolsz erről?
Szólj hozzá!
igy van, ahogy irod.
amugy a kedvenc filmem.
Egy rövid kiegészítést tennék. Nem ideálokra van szükség, hanem hús-vér, megfogható, megérinthető vezetőkre.
Ha valami árt egy gyülekezetnek akkor az az a téves tanítás és gyakorlat, miszerint a lelkész legyen megközelíthetetlen, mert akkor fogják tisztelni.
A vezető legyen mindennapi ember, aki ugyanúgy küzd a mindennapi dolgokkal, mint a többiek. Ugyanúgy érez fájdalmat és gyengeséget is, de erőt merít az Istennel való kapcsolatából és szilárdságából.
Mutassa meg, milyen napi 8-10 órában dolgozni, a világban prédikálni, és mintának lenni.
Nem oktatófilmekkel kell a harcot magyarázni, a csendes, védett, meleg szobában, hanem kimenni a frontra, és ott megmutatni, mit tudunk! Ott kell motiválni, nem a háttérből.