MI VÁRHATÓ 2010-BEN?!
Szeretnék óvatos lenni abban, amit mondok vagy ígérek, de…
1.) A legfontosabb, hogy kijavítjuk és pótoljuk a csúszásban lévő dolgainkat: a 365 napos tréninget és a chupi2009 oktatócsomagot.
2.) Máthé Györgyi és férje, Konrád áldozatos segítségével elkészült a 365 napos lelki diéta német változata, amit szeretnénk minél hamarabb elindítani. nagyon sokáig a nyugati testvéreink támogattak minket, építették a templomainkat – végre mi is adhatunk nekik valamit, szolgálhatunk feléjük. Ha valaki tudna segíteni a tréning német nyelvű terjesztésében és reklámozásában, az jelezzen vissza nekünk, mert ezen a téren minden segítő kéz rengeteget jelent nekünk!
3.) Karácsony előtt elkészültek a „Mátrix és a Biblia” című DVD felvételei is – igazság szerint másodszor, így kétféle verzióban is megvan már. január elején kezdődik a vágás, videószerkesztés, és amint megérkezik a Warner-től a jogengedély is, máris mehet ez az anyag is a sokszorosítóba. Ezzel az előadással több mint száz alkalommal evangélizáltunk országszerte, egyetemeken, fesztiválokon, missziós alkalmakon, és hiszem, egy nagyszerű eszköz lesz ez a közel három órás evangélizációs film arra, hogy nem hívő barátainknak adjuk, és ezen keresztül Istenhez közelebb kerülhessenek.
Legkésőbb január végén tehát a keresztény könyvesboltokban, terjesztőknél, és természetesen (legolcsóbban úgyis) NÁLUNK: A Mátrix és a Biblia DVD!
4.) A legfontosabb 2009-es projektünk átadása átcsúszott januárra: ez a churchresponder. Annyira jónak ígérkezik ez a projekt, hogy januárban megkezdődik hat nyelvre a szoftver fordítása, hogy az EU-ban is elindulhasson ez a szolgáltatás a gyülekezetek missziójának támogatására.
www.churchresponder.com
5.) Időrendben haladva 2010 februárjára kitűztük a chupi2010 tréning időpontját is!
Megvan az új tematika, ami nagyon izgalmasnak, és még sokkal gyakorlatiasabbnak ígérkezik, mint amilyen a 2009-es volt. Januártól indul a 2010-es honlap és a promóció!
Egyébként a terveink szerint még egy chupi tréning lesz majd 2010-ben, az év második felében, ősszel, egy teljesen más témában – ami már szintén körvonalazódik.
6.) A Szómutatónak is lesz folytatása, egy újabb nagy volumenű tudományos munkára kértek fel minket: egy konkordáns interlineár elkészítésére. Ez valószínűleg végig kíséri az egész jövő évünket, de ha sikerül elkészítenünk, akkor egy újabb nagyszerű, és eddig magyar nyelven ismeretlen segédeszköz áll majd a bibliatanulmányozó hívő emberek rendelkezésére, hogy jobban megérthessék a Szentírást.
7.) Építjük a házi videóstúdiónkat is! 2010 a videózás éve lesz számunkra, több oktató videó sorozatot tervezünk, sőt, szeretnénk a teljes bibliaiskolai tananyagot videón is rögzíteni és elérhetővé tenni. Ez nagyon izgalmas dolog a számomra, rengeteg új dolgot tanulok, és nagyszerű lehetőséget nyílnak meg előttünk! Amit tehát itt külön is szeretnék már előre jelezni: az Online Bibliaiskola, amit az év elején beharangoztunk, már nem írott, hanem videótanfolyam keretében lesz elérhető – természetesen kiegészítve a leírt, az MP3-as változatokkal és a powerpoint prezentációkkal. De ezen kívül tervezünk egy 21 napos online riport-sorozatot is, és egy bibliatanulmányozó videó-blogot is.
8.) Elindult a honlapkészítő szolgáltatásunk is, elsősorban gyülekezetek számára! Máris több gyülekezet és komoly misszós szervezet kért fel bennünket, mivel nem csupán honlapot gyártunk, hanem szemléletet adunk át, és egy teljes online marketing eszközrendszert is – a piaci ár harmadáért-negyedéért. Ez is egy olyan terület, amely egyre nagyobb szerepet fog kapni szolgálatunkban, mert szeretnénk segíteni a gyülekezeteket abban, hogy az internetes megjelenésük korszerű és főleg hatékony legyen, amely során nem csak információkat oszthatnak meg a látogatóikkal, hanem személyes kapcsolatokká „konvertálhatják” a szörfölőkkel való online találkozásokat.
És itt meg is kellene állnom… Nagyjából ennyi az, ami ebben a pillanatban konkrétum, és amibe már belekezdtünk. Persze terveink vannak még, az APCSEL29-nek jelenleg kb. 40 futó vagy tervezett projektje van, nem beszélve a könyvkiadási terveinkről – csak győzzük mindent megvalósítani! Ha csak annyira haladunk, mint idén, akkor a 2010-es év is izgalmas és nagyszerű lesz.
Nos, mit is írhatnék egy ilyen mérlegkészítés végére?
Istené minden dicsőség, a mi szerepünk, hogy Neki is, Önöknek/Nektek is azt mondjuk: KÖSZÖNJÜK!
És munkálkodjunk tovább, együtt, egymást segítve, kiegészítve, bíztatva és támogatva, hogy Isten királysága növekedhessen, és hogy minél több embert elvezethessünk Jézus Krisztuson keresztül az élő Istennel való megbékélésre és életközösségre!
Végezetül mindenkinek áldott, istenélményekben gazdag, békés új esztendőt kívánunk:
Sándor és Eszter
APCSEL29

















juj, az interlineáris fordítás nagyon jó lenne. angolul használok egyet, de a magyar is kell, mostazonnal .. :]
Remélem, a Tohnal rovatai csak azért maradtak ki, mert annyira természetes. Nagyon jók a cikkek, építőek. Sokat tanultam belőlük
Gratulálok az új oldalhoz,Eszter,és Sándor! Nagy győzelem…saját honlap,saját domainnel! Nekem Barna Zoli szolgálatának fejlődése jutott eszembe ( http://exjt.hu )ami először ingyenes tárhely-szolgáltatók szerverén fut(ott)al-domainekkel (Pl: http://xjt.atw.hu/ http://exjt.freeweb.hu ) Istenünk adjon sok erőt a szolgálathoz,és sok (jószándékú) látogatót az apcsel29.hu-ra! Szeretettel&tisztelettel:Kovács “Zsotza” Zsolt ______0___o__o__o0_0__o_o__0
_____0___o__o_o__0_0 __o___o__0
____0_o___o___o__0_0___o___o__0
____00o0000o00o0o0_0o00o00oo0oo0
___ 000o0o00000o000_000o00o0o000o0
___00000o000o000o0_000o000o00000o0
___0o00oo00o0o00o0_0000o0o0o000000
___0o0o00000o00o0___000o0o0o0o0o00
____0o0o0000o0o0_____000 0o00o00o0
_____0000o0000________ 00o000o000
______0000000___________0000000
________00_________________00
______ _00___________________00
______00_____________________00
_____00_______________________00
____00________________________ _00
_000000____Prooooooooost_______000000