APCSEL29

Szolgálat a szolgálók mögött

2009-es végelszámolás (1.)

Rovat: Apcsel29 hírek és infók 2009. december 29.

Ilyenkor év vége felé mindenki számot vet azzal, mire jutott, és merre kell tovább haladnia. Szeretném ezt én is megtenni. Három részben szeretném megosztani, mi volt az, amiért hálásak vagyunk, amit elrontottunk 2009-ben, illetve amit a jövő évre tervezünk.

1.) Ami jó volt, és amiért hálásak vagyunk

Először is szeretném megköszönni azt, hogy ebben az évben velünk voltál, követted szolgálatunk alakulását! Köszönöm, hogy olvastad a blogot, azt pedig még inkább, ha hozzá is szóltál, és ezzel gazdagítottad közösségünket, együttgondolkodásunkat!

Nagyon gazdag volt ez az év számunkra. Bele sem merek néha gondolni, hogy az APCSEL29 jelenlegi formájában még nincs egy éves sem, idén januárban indultunk. Én magam jó tíz éve próbálom ezt a missziós szolgálatot felépíteni, és őszintén szólva, ebben az évben többet haladtunk, mint a korábbi tízben összesen! A Tonhal már több mint száz nemzetközi partner-szervezettel dolgozik, és lassan 1500 regisztrált taggal „büszkélkedhet”. A blogunk nagyon gyorsan népszerű lett, havonta 3-4000 látogatót, és legalább 50.000 oldalletöltést „produkál”. Sok olyan blogra is kikerültünk ajánlott linkként, akiket mi is nagyon szeretünk, és ezért is nagyon hálásak vagyunk. Az év elején átvettük a Tárház Magazint, és az amerikai Enrichment szerkesztősége nagyon büszke a magyar munkára. A 365 napos lelki diétát is kipróbálták már több mint kétszázötvenen, és bár az utóbbi időben kínlódunk a levelezőszoftverünkkel, a visszajelzések még mindig pozitívak ezzel kapcsolatban is. Nem utolsó sorban pedig végre kezdünk talpra állni anyagilag is, lassan talán nem csak ráfizetés lesz a misszió, hanem – ha szűkösen is – de el tudjuk tartani belőle a szolgálatunkat. Még rengeteg az adósságunk, az invesztíciónk a munkáink miatt, de ha legalább így haladunk, akkor előbb-utóbb egyenesbe kerülünk – ez a reális reménység most elegenő, és örömöt ad. Nem titok, az évünk csúcspontja a chupi2009 tréning volt Budapesten és Kecskeméten, óriási megerősítést jelentettek a résztvevők visszajelzései és ajánlásai, illetve elkészült a Szómutató CD-ROM is, majd fél éves megfeszített munka során – és ráadásul a megjelenés ideje körül gyakorlatilag el is fogyott. Mindezért Istennek adjuk a dicsőséget, és nagyon hálásak vagyunk azokért a munkatársainkért, akik teljes időben, részmunkában vagy önkéntesként mögöttünk és mellettünk álltak, segítettek, támogattak vagy csak bíztattak.

Mindent egybevetve egy nagyszerű, de nagyon nehéz évet zárunk le ezekben a napokban. Arra szeretnék emlékezni ebből az évből, ami „igaz, tisztességes, igazságos, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos” (Filippi 4,8). Isten adott lehetőséget újrakezdeni, másképpen, jobban, adott reménységet, erőt, gyógyulást lelkileg, adott sikeres projektekkel – és egy csodálatos feleséget, aki egyben legjobb munkatársam és barátom is, Esztert, aki egyre nagyobb szeletet vállal az APCSEl29 munkáiból is!

Természetesen voltak nehéz, nagyon nehéz pillanatok és időszakok is, még mindig óriási lelki és anyagi terheket görgetünk magunk előtt – de ez az év megmutatta, hogy Isten felemel, megtisztít, megerősít, támogat és megáld, mindenek ellenére, akárhogy is vagyunk, ingyen kegyelméből, csak azért, mert szeret… Ez a legnagyobb ajándékunk és erőforrásunk.

Köszönjük a rengeteg levelet, bíztatást, támogatást, amiket kaptunk ebben az évben, sok új ismerősünk lett az online munka kapcsán. Ha összegezném a leveleinket, amiket a szolgálatainkkal kapcsolatban kaptunk, lehet, hogy elérné a tízezret is. Néha nagyon meghatódtunk, amikor egy-egy testvér sorait olvastuk – és egészen biztosan akadt olyan is, amire nem maradt erőnk válaszolni (ezer bocsánat érte!!!). De nagyszerű érzés egy ekkora közösség tagjának lenni, ennyi ember kapcsolatát, bizalmát ajándékba kapni. Köszönjük. Ezt is!

Címkék:


Olvasd el ezeket is!

Korábbi cikkeink, amelyek hasonló témákkal foglalkoztak:


Facebook kommentek:

Már 2 hozzászólás

  1. Bihari András szerint:

    További sok sikert, kegyelmet, áldást kívánok munkátokra. A Jó Pásztor ugyanolyan szeretettel és gondviseléssel terelgessen Benneteket, amivel ezt az évet zárjátok.
    Köszönöm éves munkátokat, segítségeteket és mégegyszer Isten által kísért boldog új esztendőt kívánva maradok szeretettel és őszinte tisztelettel:
    Bihari András
    Debrecen

  2. Gergely Eri szerint:

    nagyon izzgalmas temarat kultetek es ennek nagyon orulok…remelem a 2010-ben is jo temak lesznek…:):):)

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá Te is!

Biztonsági ellenőrzés a spam-robotok ellen.
Kérlek írd be a képen látható számokat!
Ha nem vagy biztos benne, generálj újat!