A 4. CSAPATJÁTÉKOS támakörhöz:

Idézet: “Az L2 a vezetői tehetséget keresi, és azonnal teret ad annak, akiben ezt felfedezi.”

E pontban hasznos gondolatok vannak, de könnyen el lehet rontani azt, amit Isten jól elkezdett. Bizony, Isten ajándéka egy gyülekezetben az olyan fiatal(ok), akinek vezetői ajándékai vannak. Persze ő bizony sok mindent azonnal az irányítása alá venne, de lehet, hogy az még nem az ő feladata. Ő már letanítaná akár az egész gyülekezetet, de a bölcsesség részben az alázat útján érkezik, és ha az önjelölt még igen messze van ettől, könnyen tönkrevágja a gyülekezetet, vagy pl csak az ifjúságot is. Pl. valaki nagy lendülettel elvállalja, kiharcolja, aztán ha megkapta, már nem is jelent olyan kihívást, és idővel arra jövünk rá, hogy nem készül, nem csinálja lelkiismeretesen. Az még a kisebb rossz, ha erre időben rájövünk. Vagy ha jó úton halad, de ma még az ő számára jelentene egy egy gyülekezeti feladat maradandó sérüléseket. Viszont nem szabad az ilyen értékeket elveszíteni, hanem vezetnünk kell őket a testhezálló feladataikon keresztül, és idővel igazi teherhordó “pálmát” kaphatunk.

“Ezzel szemben az L2 kifejezetten kísérletező, folyamatosan változtató és újító. … Mindenre azonnal reagálnak, sőt, sokszor kifejezetten generálják a változásokat, egyszerre több alternatívát futtatnak párhuzamosan, kockáztatnak – mert nem félnek a változástól.”

Én ezt egy picit túlzónak érzem. Szerintem szükség van egyfajta állandóságra is, meg a változásra való nyitottságra is. A kettőnek a kombinációját érzem hasznosnak. (Tény, hogy a világ elég intenzíven változik, de szerintem az ember igenis vágyik az állandóságra…)
Jelen pillanatban nem igazán tudom, hogy hogyan lehet ezt jól kivitelezni.